Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Lengyel László: „Ami majdnem az...”
tárgyat - közöttük rengeteg hamis és tisztázatlan eredetűt - vizsgáltak és dokumentáltak a múzeumi bírálatokon. A bírálati munka során a két nagy múzeumban összegyűlt tapasztalatok és a műtárgyakról gyűjtött adatok, dokumentumok azóta is a szakkutatás egyik fontos adattári háttereként szolgálnak.21 A jelenkori múzeumokban a kurátorok új világa erősödik, nemcsak itthon, de a nemzetközi terepen is. Ennek már látható veszélyeire hívta fel a figyelmet a Victoria & Albert Múzeum egykori főigazgatója, Mark Jones, a művészethamisítási kérdések egyik legismertebb szaktekintélye. Azt jelezte, hogy a múzeumi kurátorok szaktudása az egyetemi képzés és a jelenlegi kulturális trendek hatására erősen hanyatlik a műalkotások vonatkozásában. Sokszor kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem ismerik föl a hamis műtárgyakat. Mark Jones kifogásolta annak a hagyományos angol múzeumi gyakorlatnak a megváltoztatását is, amely csökkentette az adófizetőknek nyújtott műtárgybírálati szolgáltatás időtartamát. Régen hetente három nap lehetett műtárgyakkal a múzeumhoz fordulni szakértői meghatározásokért, ma havonta csak három óra van erre. Ennek a számlájára írja, hogy nincs elegendő felkészült szakember, és a közgyűjtemények védtelenné válhatnak a hamisításokkal és a csalásokkal szemben. Hiányzik a múzeumi szakemberek tudásából az a gyakorlati tapasztalat, amit a bírálati munka során sajátítottak el.22 Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a hazai művészetelméleti szakkutatás nemzetközi értelemben is fundamentálisnak nevezhető eredményekkel, rangos publikációkkal bír e témakörben. Szilágyi János György (1918-2016), az ókortudományok kutatója antik vázahamisítványok kapcsán írt revelatív erejű alapvetéseket az eredeti és hamis kapcsolatáról.23 A Szépművészeti Múzeum antik gyűjteménye - amelynek 1951 és 1992 között vezetője volt - antik hamisítványokkal is gazdagodott; hiszen a görög vázafestészet szisztematikus feldolgozása kapcsán a gyűjtemény régi darabjai között számos hamisítványt sikerült azonosítania, de tudománytörténeti és edukatív megfontolásokból vásárolt is hamisítványokat. Az antik gyűjtemény állandó kiállításán folyamatosan bemutatott ezekből tanulságos példákat, főként a görög vázahamisítás aranykorából, a XIX. századból. Szilágyi János György a hamisítások kapcsán eljutott arra a pontra, miszerint a hamisítás is lehet művészet, illetve a művészethez szervesen hozzátartozó jelenségként kell rá tekintenünk. Több mint két évtizede, 1995-ben jelent meg Radnóti Sándor Hamisítás című könyve, amely a művészethamisítás monografikus igényű összefoglalásaként nemzetközi összehasonlításban is a legkomplexebben járja körül a problémakört.24 Kikerülhetetlen fontosságú művészetelméleti összegzés, sorvezető lehet bárkinek, akárhonnan közelít a hamisítás kérdésköréhez. Mindkét kutató, Szilágyi és Radnóti is eljutott annak belátásáig, hogy a hamisítás és a kortárs művészet új jelenségei - idézés, parafrázis, kisajátítás, ismétlés - jelentősen kitágították a művészetek határait. A művészetek története csak a hamisítványok történetével együtt értelmezhető. Radnóti Sándor Jöjj és láss! című nagyszabású munkája a modern művészet- és kultúrafogalom kialakulását mutatja be a művészettörténet-tudomány egyik első tudósának tevékenysége nyomán. A könyv III. fejezete pedig Johann Joachim Winckelmann kapcsán megvilágítja, melyek azok a képességek és tudományok, amelyek nélkül nincs esély valódi műértésre. Winckelmann alapos filológiai felkészültséggel, forrásolvasáshoz nélkülözhetetlen kitűnő nyelvtudással és a műalkotásokban gazdag római világban szerzett gyakorlati ismeretekkel igyekezett egyesíteni az antikvárius euriditus és a connoisseur típusát.25 A műalkotások saját szemmel 30
