Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
I. A műtárgyhamisítás szakmai szemmel - Lengyel László: „Ami majdnem az...”
másolat helyét és szerepét invenciózusan megfogalmazó kiállítási katalógus tanulmányainak kérdésfölvetéseit a konferencia előadásai egészen napjaink művészetéig terjesztették ki, óhatatlanul érintve a hamisítás szerepét is. A kérdéskör aktualitását megérezve, gyűjteményük szakmai revízióját végezve a miskolci Hermann Ottó Múzeum saját anyagából, kutatási eredményekre támaszkodva 1996-ban megrendezte a Keresd a valódit! Műalkotás, hamisítvány, másolat című kiállítását, majd 2009-ben A képhamisítás világa - Hamisítványok a Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből című kiállítást.19 A gyűjteményi meghatározások pontosítása mellett számos új műtárgyvizsgálati módszer alkalmazása is bevezetésre került a kiállítás hozadékaként a miskolci múzeumban. Az országos múzeumok szakemberei a XX. században folyamatosan végeztek műtárgyvizsgálatokat a hozzájuk forduló műtárgytulajdonosoknak műtárgybírálat formájában.20 A Szépművészeti Múzeumban alapításától kezdve készítettek ilyen típusú műtárgymeghatározásokat, ahol a hamisítás kérdése jelentős szerepet kapott. A múzeum vezető szakemberei, Pulszky Károly, Térey Gábor, Hoffmann Edit, Genthon István, Pigler Andor, Garas Klára és Mojzer Miklós is részt vettek koruk műkereskedelmi és magángyűjteményi műtárgymozgásai kapcsán a szakértői munkában. 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria kivált a Szépművészeti Múzeumból, de a bírálati munkát a galéria 1975-ös Várba költözéséig még közösen végezték a Kossuth téren. Majd külön-külön is folytatták: az MNG 1999-ig, a Szépművészeti Múzeum 2008-ig. A Nemzeti Galériában Szíj Béla volt hosszú ideig a bírálat meghatározó szakembere. Az utolsó időszakban, a nyolcvanas és a kilencvenes években, Sinkó Katalin irányításával az általa kidolgozott adatszolgáltatási rendszerben Csernitzky Mária, Szabó László és Bellák Gábor végezték e munka jelentős részét. A Sinkó Katalin által szervezett bírálati adatszolgáltatás kialakításában nagy szerepe volt annak, hogy ő korábban több mint tíz esztendőt töltött el a BÁV-nál főbecsüsként. A műkereskedelmi, a -gyűjtői világ és a korszerű tudományosság szempontjait is figyelembe vevő szolgáltatást szervezett a közönség számára. A Szépművészeti Múzeumban Czobor Ágnes 1983-ig, Nyerges Éva 1994-ig, és e sorok szerzője 1994 és 2008 között vezette a műtárgybírálatot. Az 1945 és 1989 közötti időszakban az állami műkereskedelem kizárólagos BÁV aukcióinak anyagát a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria szakembereiből álló szakértők bírálták és határozták meg. Ez olyan színvonalú szakmai kontroll volt, amely jelentősen csökkentette a hamisítványok aukciókra kerülésének veszélyét. Az 1980-as években az állami műkereskedelmi monopólium folyamatos elsorvadása átalakította az államilag garantált szakértői munka helyzetét is. Kezdetben az intézmények által kiadott dokumentumok elegendőnek tűntek a műtárgyak hitelességének igazolására, de a műkereskedelem intenzitásának erősödésével és az árak jelentős emelkedésével egyre artikuláltabb bírálati vélemények készültek. Ekkor már a szakértők önállóan, aláírásaikkal hitelesítve készítették adatszolgáltatásaikat és bírálataikat. A XIX. és XX. századi magyar művészet feldolgozottságának állapota, a korszerű monográfiák hiánya a kilencvenes évek végére sok feszültséggel teli helyzetet okozott. A Szépművészeti Múzeum bírálati szolgáltatásának 2008-as megszüntetésével az állam végleg kivonult e területről. A bírálati munka volt a muzeológusok számára a gyakorlati továbbképzés egyik hatékony formája. Rengeteg műtárgy közvetlen vizsgálata során tanulták meg a szakemberek, mit és hogyan kell nézni egy műalkotás pontos meghatározásához. Volt olyan év, hogy több ezer
