Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
II. A műtárgyhamisítás elleni fellépés intézményes eszközei - Kiss Zoltán Károly: A műgyűjtés és a műkereskedelem jogi szabályrendszere
A követő jogi díjigény érvényesítése az irányelv szerint egyéni joggyakorlás, továbbá kötelező, illetve önkéntes közös jogkezelés útján is lehetséges. Tekintettel elsősorban arra, hogy Magyarországon ezen a területen a kötelező közös jogkezelés honosodott meg, az Szjt. módosítása is ezt tartotta fenn. A díjat a HUNGART számára kell megfizetni.36 Az Szjt. jogharmonizációs módosítása szerint a díjat a műkereskedő fizeti meg a HUNGART-nak. Ez alól csak azok az esetek képeznek kivételt, amikor több műkereskedő vesz részt az ügyletben. Az Szjt. a követő joghoz hasonló szabályrendszert állapít meg a lejárt védelmi idejű eredeti műalkotások műkereskedő közbejöttével történő visszterhes átruházása utáni díjfizetésre, amelynek az elnevezése járulék lett. A fizető köztulajdon intézménye a követő jogtól két lényeges ponton tér el: a. A hetvenéves védelmi idő lejárta, vagyis a művész halálától számított hetven év eltelte után kell megfizetni. b. Nem közvetlenül a szerző, illetve jogutódja kapja, hanem a HUNGART a hozzá átutalt járulékot - pályázatok útján - az alkotói tevékenység támogatására és az alkotóművészek szociális céljaira fordítja.37 c. Mértékének megállapításánál nem érvényesül a degresszív kulcsrendszer. A járulék mértéke négy százalék, összhangban a követő jog esetében az ötvenezer euró eladási ár alatti tartományban négyszázalékos mértékű díjmértékkel. A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki azokra az ügyletekre, amelyekben muzeális intézmény eladóként vagy vevőként működik közre. MŰALKOTÁSOK HAMISÍTÁSA; A HAMISÍTVÁNYOKKAL KERESKEDÉS JOGI MEGÍTÉLÉSE A műalkotások hamisítása egyidős a műgyűjtés nagyjából kétezer évvel ezelőtti megjelenésével. Az első műgyűjtők az ókori római politikusok és hadvezérek voltak, akik gyakorlatilag teljesen kifosztották Görögországot. Ezzel egyidejűleg a legszebb görög szobrokról - az eredetiekkel megegyező anyagokból és technikával - számos másolatot készíttettek, amiket aztán eredetiként próbáltak meg értékesíteni. A középkorban a műtárgyhamisítás eleinte a ritka pénzérmékre korlátozódott, majd a reneszánsz térhódításával a festészet területére tevődött át. A képek szerzőségének megállapítását a XVI. századtól a festőműhelyek létrejötte nehezítette, ugyanis a műhelyt fenntartó mesterek gyakran csak a kép kompozícióját vázolták fel, a részleteket a tanítványok dolgozták ki. A képeket ezután a mesterek általában sajátjukként szignálták és értékesítették. Még bonyolultabbá teszi a helyzetet, hogy a korabeli művészek egymás munkáit is gyakran másolták technikájuk fejlesztése céljából. Az utólagos azonosítást, illetve eredetmegállapítást tovább nehezíti, hogy a XIX. században elterjedt mások képeinek a szignálása egyes neves alkotók részéről. Az ilyen művészek alkotásainak szerzőségét illetően ma nagy a bizonytalanság a piacon, és sok esetben azt is nehéz eldönteni, hogy hamisítványnak tekinthetők-e azok a művek, amelyeket a festő még életében magáénak ismert el és gyakran ő maga értékesítette őket.38 A XX. században jelent meg és terjedt el a profi műtárgyhamisítás, 157
