Bendzsel Miklós - Emőd Péter - Kármán Gabriella (szerk.): Műtárgyhamisítás magyar szemmel - Ocsút a búzától (Budapest, 2019)
II. A műtárgyhamisítás elleni fellépés intézményes eszközei - Kiss Zoltán Károly: A műgyűjtés és a műkereskedelem jogi szabályrendszere
helyen, állandó jelleggel felállított alkotás látképének a szerző hozzájárulása és díjazás nélküli felhasználása nyilvánvalóan nincs összefüggésben a műgyűjtéssel és a műkereskedelemmel, ezzel szemben a műalkotás képének tudományos ismeretterjesztő előadás, továbbá iskolai oktatás céljára történő szabad felhasználása már érinthet magántulajdonban lévő műveket is. Ezek az oktatás és a tudomány szabadságát szolgáló (közcélú) hozzáférések - a szabad felhasználás szabályainak betartása mellett - nem csorbítják az eredeti műalkotás tulajdonosának jogait, következésképpen nem veszélyeztetik sem az alkotók személyhez fűződő, sem a műgyűjtők vagyoni jogait. A mű részletének idézése - mint az egyik leggyakoribb szabad felhasználási esetkör - nem értelmezhető, következésképpen nem megengedett a képzőművészeti, iparművészeti és fotóművészeti alkotásoknál. E tiltás magyarázata az, hogy a vizuális művészetek terén az idézés - tehát a mű meghatározott részének felhasználása - automatikusan a mű integritásának sérelmével is járna. KÖVETŐ JOG ÉS FIZETŐ KÖZTULAJDON Az eredeti műalkotás tulajdonjogának műkereskedő (galéria) közreműködésével történő visszterhes átruházásakor fizetendő jogdíj (követő jog - droit de suite) szabályrendszere a szerzői vagyoni jogok része, de nem kizárólagos, engedélyezési típusú jogként, hanem díjigényként érvényesíthető.34 A vagyoni jogokon belül a követő jog a terjesztési jog sajátos alfajaként is értelmezhető, ahol a specialitást a szerző díjigénye jelenti a tulajdonátruházást követően az uralma alól kikerült műalkotás után. A képzőművészeti műalkotások sajátossága, hogy - szemben más művészeti alkotásokkal - a művek első tulajdonátruházást követően nem csupán a kereskedelmi forgalom részévé válnak, hanem hasznosításuk is kizárólag az eredeti alkotás esetleges további eladása útján történik, kizárva a szerzőt ennek kontrollálásából. A helyzet méltánytalanságát tovább fokozta, hogy a műalkotások értéke - különösen a modern képzőművészet kezdeti időszakában, a XX. század első felében - a kereskedelmi forgalomban gyakran az eredeti vételárnak a többszörösére nőtt, amelynek hasznát csak a műkereskedő és a tulajdonos élvezte, a szerző egyáltalán nem részesült belőle. Ennek a helyzetnek a felismerése szolgált alapul - elsőként Franciaországban - az eredeti képzőművészeti alkotás szerzőjének javára szóló díjigény bevezetésére a műalkotás tulajdonjogának átruházásakor. Az intézmény a műkereskedelmi szakma heves ellenállását váltotta ki, amely egészen a mai napig tart, meghiúsítva a teljes körű harmonizációt ebben a kérdésben. Továbbra is tartja magát az a nehezen cáfolható nézet, hogy azokban az országokban, ahol nem vezették be a követő jog intézményét (elsősorban Svájcban és az Egyesült Államok szinte valamennyi tagállamában), jóval élénkebb a műkereskedelem, mint például az Európai Unióhoz tartozó országokban. A követő jogi irányelvre35 épülő hazai követő jogi szabályozás hatálya kiterjed minden, a szerző által eszközölt első átruházást követő visszterhes tulajdonátruházásra. Az ingyenes ügyletek mentesek a díjfizetési kötelezettségtől, de a visszterhes tulajdonátruházásra irányuló bármely megállapodás (adásvétel, csere, illetve egyéb, a Ptk.-ban nem nevesített, visszterhes tulajdonátruházást eredményező ügylet) díjigényt von maga után. A műkereskedőnek nem minősülő magánszemélyek közötti - akár visszterhes, akár ingyenes - szerződések nem tartoznak a szabályozás körébe. 156
