Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
2. fejezet. Papp László: A szabadalmi hatósági funkciók alakváltozásai és eljárásrendje, 1896-1949
EGY HIVATÁS 120 ÉVE A SZABADALMI ÜGYVIVŐ JOGÁLLÁSA A szabadalmi ügyvivő mint speciális jogállású képviselő Magyarországon először a dualizmus időszakában jelent meg. Az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetség XVI. cikke értelmében az osztrák minisztériumnál bejelentett találmányokat a magyar szervek érdemi vizsgálat alá nem vethették, de a műegyetemi tanárok a találmányok leírását tanulmányozás végett megkapták. Az ügyvédi rendtartásról szóló 1874. évi XXXIV. törvénycikk 38. §-a értelmében „az ügyvéd jogosítva van az ország valamennyi bírósága és hatósága előtt eljárni és feleket képviselni". Ugyanakkor a szabadalmi ügyekben való képviselet még nem volt jogi végzettséghez kötve, így az ügyvédek mellett jogi végzettség nélküli képviselők is eljárhattak. Az első szabadalmi törvényünk szerint „a szabadalmi hivatal előtt a felek képviseletére csakis ügyvédek és a hatóságilag jogosított szabadalmi ügyvivők vannak jogosítva". E rendelkezéssel a magyarjogban megjelent egy olyan speciális jogállású képviselő, aki mind jogi, mind műszaki képzettséggel rendelkezett. Fontos kiemelni, hogy a jogi képzettség nem jogi végzettséget jelentett, hanem azt, hogy az ügyvivőknek a magyar - és sok esetben a külföldi - iparjogvédelmi jogszabályokból kellett vizsgát tenniük. Az elnevezés érdekessége, hogy eredetileg a „szabadalmi ügyvéd" és a „szabadalmi ügyész" elnevezések is szóba jöttek. Azonban az ügyvéd és ügyész elnevezések a klasszikus jogi pályára jellemzőek, míg a szabadalmi ügyvivők esetén a jogi ismeretanyagon túl inkább a műszaki tudományokban való jártasság dominál. A szabadalmi perek során - az engedélyezési eljáráshoz hasonlóan - műszaki kérdések eldöntésében kellett állást foglalni, azzal a különbséggel, hogy e pereknél egyéb, jogilag releváns kérdések is felmerülhettek. A szabadalmi perekben is számolni kellett azzal az eshetőséggel, hogy a műszaki kérdésben a műszaki tagok nem értenek egyet. Márpedig az első fokon eljáró bírói osztály tanácsában, csakúgy, mint a másodfokon illetékes Szabadalmi Tanács tanácsaiban, mindössze két műszaki tag szerepelt. A fellebbviteli fórumok megszervezésénél nemcsak a tanácsok összességében kellett a fellebbviteli társasbíráskodás jellemzőit érvényre juttatni, hanem az adott tanácson belül is, a műszaki tagok vonatkozásában. E kívánalmaknak a Szabadalmi Felsőbíróság megszüntetéséről szóló 1927. évi XX. törvénycikk részben megfelelt, és átalakította a tanácsi formációkat. Az 1920-as években további érdekes törvényi változás is végbement, amely a hivatal vezetésére nézve döntő fontosságú volt. A szabadalmi törvény eredetileg a hivatal elnöki pozícióját jogi végzettséghez kötötte. A műszaki tagok térnyerésének növekedésével párhuzamosan azonban fölmerült az elnöki poszt betöltésének újraértelmezése, 1OO Harsányt Jenő hites szabadalmi ügyvivő és társai hirdetése a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyében Jobbra: Harsányi Jenő hites szabadalmi ügyvi vő feleség e „Ansaldo” Societa Anonima cég, Gcnova-Cornigliano a 98.283 számú „Egymást körülvevő szétválasztható csövekből álló kényszerillesztések nélküli ágyúcső’* című magyar szabadalom tulajdonosa szabadalmának gyakorlatbavétele céljából belföldi gyárosokkal összeköttetést keres; szabadalmát esetleg el is adja, vagy gyártási engedélyt ad. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgálnak llarsányi Jenő, Adler Miksa és Adler Tibor Pál hites szabadalmi ügyvivők, Budapest, V„ Arany János-utca 27.
