Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek
Építmények. Mielőtt a telep gépi berendezéseit magukban foglaló épületek tervezése és építése megkezdhető lett volna, tisztába kellett jönni azzal, hogy milyen minőségű és teherbírású az altalaj és vannak-e abban oly anyagok, amelyek az épületek alapjaira károsak lehetnek. Az első kiépítéssel, majd pedig a bővítésekkel kapcsolatban többízben végeztettek próbafúrások és talajkutatások és ezek segítségével megállapíttatott az altalaj rétegeződése. A legfelső réteget salak, épülettörmelék és szemét alkotja, amely a homok és kavics kitermelése folytán itt keletkezett gödrök feltöltésére szolgált. Ez alatt iszapos agyag, majd kisebb-nagyobb szemeket tartalmazó éles szemű homok, mélyebben lefelé kavicsos homok következik, helyenként agyaglencsékkel, legalul pedig kék agyag— alluviális tengerfenék — helyezkedik el. Ezen kék agyagréteg a talaj szintje alatt 15—18 méter mélységben található és ezért az alapozásnál addig lemenni nem lehetett. Oly alapozási megoldást kellett tehát találni, amely mellett a homokos kavics teherbírása megfelelő. Az alapozás kérdésének megoldásánál különös tekintettel kellett lennünk a talajvízben előforduló magnézium-, kalcium-és esetleg nátrium-szulfátokra is, amelyek a betonra káros hatásúak. Ezek ugyanis a cementben levő kalcium és aluminium vegyiileteket megbontják és e bomlási folyamat eredményeként gipsz-szemcsék, úgynevezett cementbacil- lusok képződnek. A tapasztalatok szerint a szulfát tartalmú vizek veszélye jelentősen növekszik, ha azok telítettségi foka a párolgás következtében nő. Ennek lehetősége elsősorban a víz és levegő határán lép fel, tehát azon betontesteknél, amelyeknek csak egy 83 51. ábra. A telep altalajának rétegeződése.
