Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek
része nyúlik a szulfátos vizekbe. A veszély még inkább növekszik, ha a talajvíz szintje gyakran változik. A betonlétesítmények tehát ott támadtatnak meg leginkább, ahol az ártalmas vizek a vízállás változó magassága folytán a betont átitatják és így állandóan új sókat, új táplálékot adnak a cementbacillusok továbbképződésére. Méréseink és tapasztalataink azt mutatták, hogy a telep területén a talajvíz szulfáttartalma rendkívül változó és erősen függ a Duna vízállásától és a talajvíz mennyiségétől. Többszöri mennyiségi vizsgálataink eredményeképen megállapítható, hogy a talajvizek szulfáttartalma átlagban 2700 mg/1, tehát kereken százszorosa a dunavíz szulfáttartalmának, amely 27 mg/1. A talajvíz szintje a Duna közelsége folytán annak vízállásával változik. Alapozásainkat erre való tekintettel csak a helyi 0 ponttól számított -j- 5'00 méterig kellett a talajvizek behatásával szemben megvédenünk, minthogy ennél magasabb talajvízállás rendkívül ritka és a dunavízzel való nagymértékű keveredés folytán káros behatásától nem kellett félnünk. Építkezéseinknél az alapozásokat a következő rendszerek szerint készítettük: Mély alapozásainknál az úgynevezett kádszigetelési rendszert alkalmaztuk, amelynél a szerkezeti részek védelme a legjobban megoldható. Az alapozások + 5-00 méteren aluli részeinél szigetelést védő alapbetonréteget készítettünk, amelyet 20% trassz hozzáadásával tettünk vizet át nem eresztővé és ezáltal savállóvá. Ezen szigetelést védő rétegre került, aszfalt szigetelő ragaccsal ragasztva, a három aszfaltrétegből álló alapszigetelés, amely azután az építmény oldalfalainak külső felületére ragasztva felvezettetett a szükséges magasságig. A szigetelési anyagokat minden esetben gondosan megvizsgáltattuk. Ezen anyagoknál a szokványos kikötéseken kívül külön kívánságunk volt, hogy kátránytartalmuk ne legyen, minthogy ebben az esetben nem volnának eléggé savállóak. A szigetelésen belül készült az épület tulajdonképeni szerkezeti részét képező vasbetétes beton. Ilyen szigetelési rendszerrel készült a 11. számú derítőmedencének, az 1. és II. számú szivattyúháznak, a II. és III. számú melegvízcsatorna gyűjtőaknájának, a 30 kV-os kapcsolóház bővítésének, a III. számú kazánház szénszállító berendezéséhez tartozó vagón- buktatónak és az udvari csőpincefödémet tartó pilléreknek az alapozása. A II. számú derítőmedence, a II. számú szivattyúház és végül a III. számú melegvízcsatorna gyűjtőaknája építésénél a munka folyamata alatt talajvízsülyesztést kellett alkalmaznunk, minthogy ezen építmények közel esnek a Dunához és a kiemelt altalaj szintje helyenkint —050 m körül mozgott. A II. számú derítőmedence munkálatainál 18 kúttal és 3 db. szivattyúval, a II. számú szivattyúháznál — amely közvetlenül a Duna mellett fekszik — hét kúttal és egy szivattyúval bíró zárt csővezeték-rendszert alkalmaztunk. A talaj vízmentesítése még a munka folyamán előforduló -f 3‘50 méterig terjedő vízállás esetén is teljes mértékben sikerült. Megemlítésre méltó, hogy a II. sz. szivattyúház építésénél a vasbetétes betonszerkezet már készen volt, amikor egy hirtelen bekövetkezett árhullámmal kapcsolatban a vízállás + 4'00 méterre emelkedett. Félnünk kellett tehát attól, hogy a víz nyomása a már teljesen kész, kádalakú alapot felemeli. E veszély ellen olymódon védekeztünk, hogy a betonkádat vízzel töltöttük meg. A talajvízsülyesztéseknél különös gondot kellett fordítanunk arra, hogy az épülőfélben levő épület, illetve az építkezés helye körül levő'építmények alatti aprószemű altalaj mozgása megakadályoztassék. Ezt olymódon értük el, hogy azt a betonkádat, amelynek belső felére a teherbíró szerkezetet védő szigetelés került, szádpallókkal vettük körül. Ezek az egyes épületeknél E5-2 méterig nyúlnak a szigetelést védő betonalap síkja alá. 84
