Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek
Gőzturbinák. A kelenföldi áramfejlesztőtelep gépházában az ismétlődő bővítések folyamán üzembehelyezett nyolc gőzturbina hű képét mutatja azon fejlődésnek, amelyen a turbinaépítés az elmúlt két évtized folyamán keresztül ment. Ez a fejlődés a gépszerkesztők azon munkájának eredménye, amellyel a turbinák gazdaságosságát mind a hőfogyasztás, mind a teljesítő- képesség terén állandóan fokozni igyekeztek. A telep létesítése és az azt közvetlenül követő bővítések idején felállított 4 db. gőzturbina 14 ata üzemnyomásra, tehát középnyomásra volt szerkesztve és viszonylag kis teljesítőképességgel is bírt. Gazdaságosságuk főleg ezen okokból nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek ma nagy, korszerű telepekkel szemben támaszthatók és ezért e gépek a telep mai üzemében már csak tartalékul szolgálnak. Amikor a mindinkább növekvő áramfogyasztás következtében áramfejlesztő eszközeink bővítése elhatároztatott, a felállítandó berendezés kellő teljesítőképessége mellett legelsősorban annak gazdaságos üzeme volt a vezető gondolat. Amíg ugyanis régebben a lényegesen kisebb termelt árammennyiség és az egyéb költségek túlsúlya mellett a szénköltség alárendeltebb jelentőséggel bírt, addig az újabb időben a réginek többszörösére növekedett áramigény, az elosztási és beruházási költségek viszonylagos csökkenése mindinkább előtérbe hozta a szénköltségek árképző befolyását. Arra kellett tehát törekednünk, hogy ez a költségrész az elérhető alsó határig csökkentessék. A gőzturbinák fajlagos hőfogyasztásának csökkentése a felhasznált gőz rendelkezésre álló hőesésének növelésével érhető el. A hőesés növelése pedig egyrészt a gőz kezdeti nyomásának és túlhevítésének fokozásával, másrészt a kilépő gőz hőfokának, illetve nyomásának csökkentésével valósítható meg. A hőesés alsó határát a hűtővíz hőfoka szabja meg. A gazdaságos hőkihasználás e lényeges követelményének tekintetében az évi átlagban 11° C hőmérsékletű dunavízzel bőségesen rendelkező kelenföldi telep helyzete szerencsésnek mondható. Míg e szempontból javulás — annak természetes adottságánál fogva — nem volt várható, addig a hőesés felső határának növelése tekintetében a nagy hőfokú és nagynyomású gőz üzemére alkalmas szerkezeti anyagok és gépszerkezetek terén lényeges fejlődés következett be. A nagynyomású gőz és a fokozott túlhevítés azonban hazai iparunk akkori fejlettsége mellett csak gondos előtanulmányok alapján volt telepünkön bevezethető, pedig mint az ország legnagyobb áramszolgáltató vállalatának, ragaszkodnunk kellett ahhoz, hogy berendezéseinket a lehető legnagyobb részben a hazai ipar állítsa elő. Csak amikor a hazai vállalatok Műveinkkel karöltve folytatott tanulmányaik alapján bátor vállalkozó készséggel hajlandóknak mutatkoztak, hogy a készítendő turbinákat nagynyomásra és nagy kezdeti hőfokra szerkesztik és egyúttal az ebből eredő kockázatot is vállalták, akkor vált lehetővé, hogy a telep tervezett nagymérvű kibővítése a legkorszerűbb berendezésekkel történjék. Különös óvatossággal kellett eljárnunk a gőznyomás és túlhevítés mértékének megválasztásánál egyrészt azért, mert ezek túlságosan magas értéken való megállapítása a rendelkezésre álló szerkezeti anyagoknak a teherbírás határáig menő, vagy ahhoz közeleső igénybevételét jelentette volna, másrészt, mert a turbina hőfogyasztása az admissziós gőznyomás bizonyos határán túl már csak kismértékben csökken, viszont a nagynyomású gőz üzemére alkalmas gépi berendezések jórészének ára rohamosan nő az ily esetben többnyire szükségessé váló közbenső túlhevítés kényszerű alkalmazása következtében. E téren nehézségeket okozott az is, hogy pontos gazdaságossági számítások nem voltak 118
