Jedlik Ányos István: Természettan elemei. Súlyos testek természettana (Pest, 1850)

Első rész. A testek' tulajdonságai - Második szakasz. A testek' különböző tulajdonságai

118 tetik, az eczetsav tömény-állapotban hajtatik ki , és a szedőben mint színtelen, erős savanyú szagú folyadék jelenik meg. Ez a vízhez nagy rokonsággal viseltetik, azért a levegőben füstölögni látszik ; meggyulható, és kéklánggal szénsavvá, és vízzé ég. III. Czikk. Rothadás. 191) A forrásnak harmadik foka a rothadás; ez által az élet- müves testek alkatrészeikre bomlanak, mellyek egymás közt, vagy a velők érintkezett anyagokkal környülményeikhez képest külön­böző terményekké vegyülnek. Rothadáson minden légeny-tartalinú életmüves anyag keresztülmehet, melly az eczetforrást megtette, vagy az eczetforrás előrejárulta nélkül is, ha különben légenynyel bir, mint az állati testek. — A rothadás megkezdésére a nagy te­kintélyű Liebig véleménye szerint szükséges, hogy a rothadandó anyag vagy valamelly rothadó testtől érintessék, vagy a légkör’ hatásának, ha még olly kevés ideig is, kitétessék ; minek megtör­téntével némelly testek már 6e C mérsék alatt is ámbár lassan, de nagyobb részint 10°—30° C közti mérsékben rothadásukat folytat­ják , akár azután a szabad légen, vagy légmentes helyen, viz alatt, vagy föld alatt tartassanak. 192) Az említett környülmények mindegyikében a rothadás különféle módosítással megy végbe. Ugyanis : á) A szabad légen, t. i. midőn a rothadó testnek minden részeihez a körlég járulhat, annak könenye a körlégi élenynyel egyesülvén vizet, szénenye pedig szénélegsavat képez. Ha lé­genynyel is bir, az a köneny’ egy részével vegyül és könlégeget ad, melly valamelly égvény-jellemü test’ jelenlétében szintén éle- nyül, és vizen kívül légsavat alkot. E vegyületeken kívül a testből marad egy sötétbarna szinti porhadéknak, revenynek vagy tele- vénynek (humus) nevezett anyag, melly a földszinét termékeny- nyé teszi. Ezen utón, és módon a föld felületén a rothadás vagy inkább revedés, ernyedés vagy erjedzés (Verwesung) szüntelen s jótékonyan működik, és a termőföld folytonos újításán kívül min­den bűz nélkül salitroinot is alkot.

Next

/
Thumbnails
Contents