Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - Fűtés s szellőzés
244 Fűtés s szellőzés. elégés. A tökéletlen elégéskor finom szénrészecskéket ragad magával a levegő, mi által füst támad, s bár maga a nagy fekete füstfelleg aránylag csak igen kevés súly- mennyiségű szént tartalmaz, s bár a gyakorlat azt bizonyítá, bogy az úgynevezett füstégető készülékekkel a czél csak jelentékeny tüzelő anyag ráfordítással érhető el, a nyereség tehát nagyon kérdéses, mégis azon kell lenni, hogjT a tüzelés úgy intéz- tessék, hogy mennél kevesebb vagy semmi füst se keletkezzék, mivel ez azzal válik ártalmassá, hogy mint korom rakódik le a fűtőkészülék falaira s ekkép a levegő járását a kürtőben s a hőnek a falakba való fölvételét megnehezíti. Tüzelő anyagnak különösen alkalmasak a szént, hydrogént s oxygént tartalmazó szerves vegyületek : kőszén, barnaszén, tőzeg s fa, úgyszintén a kőszénből előzetes száraz párlalás által nyert koksz. Újabb időben a petróleumot s világító gázt is sokszorosan alkalmazzák fűtőanyagul. Fűtő értékökre nézve ez anyagok igen külömbözők. Ama kisérletek, melyek azok viszonylagos értékökre nézve szobafűtésnél tétettek, például azt eredményezték, hogy 100 kilo légenszáradt bükk hasábfa annyi meleget adott, mint 48 kilo durva kőszén, s e szerint egy öl bükkfa fűtő erejére nézve annyit érne mint 15 mázsa kőszén. Ha a hőkihasználás vagyis a fűtés czéljából eszközöltetik az elégetés, két szempont veendő tekintetbe. Az egyik az, hogyha kigyújtott tüzelék a kellő mennyiségű oxygént, levegőt nyerje, a másik az, hogy az elégési folyamat által részben oxygénjefosztott s elégési termékekkel (szénsavval s vízgőzzel) eltelt levegő folyton elvezettessék. Az elégés fentartására tehát szakadatlan kellő légvonat nélkülözhetetlen. Bizonyítékul arra, hogy kielégítő léghuzam van jelen, a láng szine szolgál. A kékes-zöld rövid láng bizonyítja, hogy a szénrészecskék elégése tökéletes; a fehér láng azt, hogy az elégés majdnem teljes ; ellenben a vöröses vagy vörösesszürke láng jele a tökéletlen elégésnek. A keletkező elégési hő a fűtendő térbe vezetendő. Ez részben a közetlen kisugárzás által történik pl. a kandallók nyilt tüzével, de rendszerint a tűzhelyet körülzáró falak közbejöttével, melyek a tűz s az elvonuló hevített levegő által kimelegszenek s az őket körülvevő levegővel közölve melegüket, ennek hőmérsékletét fokozzák. A fűtőkészülékekkel azonban mindig ama hőnek többé-kevésbbé csak egy töredéke használtatik ki. A közönséges kandallók legfölebb csak 6 egész 10 százalék meleget adnak, bizonyos jobb szerkezetek 15 százalékot is ; a legjobb szerkezetű kályhák a keletkeztett hőnek 85—90 százalékát kölcsönzik át a fűtendő térnek. Ez állítás azonban rendesen csak a feltalálóké. Hőveszteség mindig fordul elő. Ennek oka abban rejlik, hogy az elvonuló tűzgázok többé-kevésbbé nagy mennyiségű hőt ragadnak el magukkal ; ez azonban nem kerülhető el, mert a természetes légvonat föltétele, hogy az eltávolítandó gázos elégési termékek könnyebbek legyenek, tehát magasabb hőmérséklettel kell bírniok mint a külső levegőnek. De ha a kürtőn eszközölt természetes légvonat helyett mesterségest keltenének fújtatok vagy exhaus- torok (felszívok) által, ez esetben is az elvonuló tűzgázoktól csak rendhívül terjedelmes fűtőfelszínekkel lehetne — a minők azonban kivihetetlenek — a hőt teljesen vagy legalább meglehetősen teljesen elvonni. A kürtő. Az által, hogy a légnemek, a gázok, kimelegedéskor kiterjednek s ennélfogva faj súlyokban megfelelően megcsökkennek, felszállnak az őket környező levegőben. A hideg, nehezebb levegő alulról az elvonuló hölégnek helyébe lép s a lángot újabb oxygénnel táplálja. A kürtő tehát kettős működést teljesít, a tűz fentartására képtelen elégési gázokat el- s a fris levegőt hozzá vezeti. A mondottakból világos, hogy a kürtő összes hatása részint a benne levő gázok hőmérsékletéből,
