Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)

4. kötet - A hús s használata

A hús s használata.

(A Ms s fogyasztása. A hús chemiai alkotó részei. A húskivonat. A tudósok nézete a húslevesről. A vér. A hizlalás befolyása a húsra. A hús elváltozása külömböző készítési módok által.

A hús sózása, füstölése, főzése s sütése. Az épeneltartás módjai.)

A táplálkozásnak főkép az a czélja, hogy a testbe oly alkotó részek jutassanak, melyek alkalmasak növekedését s fönmaradását biztosítani, s melyek azt vagy gyarapítsák vagy megújítsák. Azon anyagok közül, melyek chemiai természetük szerint legkönnyebben hasonulnak át izommá, vérré, zsírrá, csonttá — a mikből testünk áll — az emberiség nagy többsége első helyre teszi a húst.

Tudjuk, hogy az állati szervezet két utón van folytonos veszteségeknek alávetve. Egy részt súlyából veszít folytonosan az által, hogy nem kis mennyiségű anyagok kiválnak belőle, hogy a felső bőrréteg elhal stb ; másrészt veszít az őt környező levegőbe kisugárzó melegéből. És ez utóbbi veszteség, habár mint az előbbi mérleggel s súlylyal nem is bizonyítható meg, nem kisebb fontosságú, mert nemcsak a jóllét, hanem az ember egész léte saját melegének fentartásától függ. E meleg azonban tudvalevőleg a chemiai átalakulások folytán fejlődik s fő tűzhelye nevezetesen a tüdők, a melyekben a vér fölösleges szén tartalma elég. Minden melegveszteség tehát egyszersmind anyagbeli veszteség is, mely csak az által egyenlíthető ismét ki, hogy a vérnek a további égés számára szenet juttatunk. Ez csak a táplálkozás által lehetséges. A testnek tehát ennélfogva azok a táplálékok a legbecsesebbek, a melyek által ugyanazon anyagokat visszanyeri, a melyeket rendszeres tevékenység mellett elhasznált, föltéve azt, hogy megfelelő könnyű átalakíthatósággal bírtak, a melynek folytán az élet körfolyamába részt vehetnek. E föltételeknek eleget tesz a hús, és csak a buzakenyér s tej vetekednek e tekintetben vele.

A hús e miatt az emberek fö táplálékává lett. Ha a földkerekségen végig tekintünk, úgy tetszik, hogy alig van állat, melyet, csak legyen elég nagy vagy elegendő mennyiségben s beszerzése könnyű, a mindent elnyelő szörnyeteg ember élte föntartása körébe nem vont volna. Az alanti fokon álló népek majd mindent fölemésztenek, a mit aránylag tökéletlen fegyvereikkel elérhetnek, s ha az ausztráliai s délamerikai szerecsen törzsök élelmezési módját olvassuk, kétkednünk kell abban, hogy azok az undor érzetét csak sejtik is. Hangyákat, mindenféle rovarokat, férget, hernyót, nyűvet roppant előszeretettel kedvelnek. A szurinami szerecsenek megeszik az undortkeltő szurinámi békát. Egyébiránt nem kell megállapodnunk ily alanti fejlettségű népeknél, hogy elcsodálkozzunk azon mit mindent eszik az ember. A túlmívelt chinaiak e tekintetben szintén embertől telhetőt visznek végbe. Nem nézve azt, hogy minden néven nevezendő békát megesznek, a chinai asztalra föltálalnak kölyökkutyát, macskát, patkányt, sőtaczápa fonalférgeit különös nyalánkságnak tekintik. A sarki országokban a tengeri borjú húsát s szalonnáját eszik,