Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - Az őrlés és sütés
Hengermalmok. 19 (az u. n. fészkekben, kávában) forognak a kövek ; a szemek felülről a tisztítógépből lepereguek a csavar csövébe (14), mely azokat a különböző garatok (15) közt elosztja. A kövekhez jutás következőleg van szabályozva. A peregető csövek (2), melyek kis tölcsérekbe nyúlnak le, egy ideodatolható végdarabbal kissé meghosszabbíthatók vagy megrövidíthetők ; egészen kinyújtva alsó szélök kis korongba ütközik s ezzel a csőből semmi sem pereghet ki ; abban a mértékben azonban, a melyben a végdarab fölebb tolatik, hézag keletkezik közte s a korong közt, mely által a szemek, a forgó korong által hajtatva, minden oldalra szétrebbennek. A (4) csővek utján elhagyja az őrlemény a kávát, s egy fekvő zárt csatornába csúszamlik le, melyből oldalasán tovább csavarodik a gyakorliengerekbe, vagy még előbb a hűtő térbe. A műmaim oknál ugyanis a száraz őrlés, a kövek éles hatása s sebes járásuk azt okozza, hogy az őrlemény többé-kevésbbe kimelegszik. Mivel ez oly baj, mely könnyen megronthatja a lisztet, a malomépítők azon voltak, hogy hideg őrlést létesítsenek levegőt juttatván a kövek közzé. A különböző rendszerek közül azonban egy sem tudott általánosan lábra kapni, mivel minden újítással újabb baj is járult, s aztán a szerkezet is bonyolult velők, mi ezt költségesebbé is tette. A közönséges hűtő nagyon egyszerű dolog, melynek az a feladata, hogy az őrleményt egy síkban szétgereblyézze. Egy léczczel szegélyzett kerek tábla közepére, egy gerendű nyúlik le, melynek alsó'végében harántosan fogak vannak illeszte. A gerendű lassú forgásával a gereblye körüljárja a kört, s az őrleményt, a mint egy ponton becsurog, felfogva nemcsak szétteregeti, hanem, mert a fogakat rézsentes deszkácskák képezik, be is vonja a kör középpontjára, a hol néhány lyukon keresztül eltűnik s eljut a gyakorkengerekbe. A li'út'ókorongon tehát elveszítő a liszt hevét s vele nyirkosságát, mely a legszárazabb gabnában is a benne rejlő víztől eredt. A gyakorhengerek (ejtegetők) tulajdonkép nem hengerek, hanem hatszögű tokok. Alinak egy végignyúló tengelyből, mely köré könnyű, hat léczből álló, váz van illesztve ; az egész finom, hol sűrűbb, hol ritkább, reczés selyemhálóval van bevonva IJjabban drótszövet pótolja a selymet. A hengerek tehát üres, mindkét végökben nyilt 6—7 méter hosszú, 80—100 centimeter átmérőjű csöveket képeznek, melyek szekrényökben rézsut vannak beillesztve, vagyis egyik tengelycsapjuk mélyebben fekszik a másiknál. A felső szádnál az őrlemény egy tölcséren becsurog s mi közben a henger perczenként 20—30 fordul s egy mechanikai kopogtatóé a fergetyű) azt ütéseivel folyton rázkódtatja, az őrlemény a lejtős síkon végig halad ; a mi a szőttemény hurkainak nem igen nagy, átesik rajta, míg a többi a henger alsó végén jön ki. Rendesen négy különböző finomsággal biró henger van egymás mellett, melyeket az őrleménynek egymásután végig kell járni. Töbnyire 2—3 különböző finomságú fokot alkalmaznak egy hengerre, a legfinomabb számút legfelűl, s ezzel egy járatban egyszerre nyernek különböző fajta lisztet. Ez esetben a lisztgyűjtő szekrény közfalakkal épen annyi rekeszre van osztva. A szitálandó őrlemény finomítását eszközük 1. acsurgatás gyorsabbításával ; 2. a hengerek ferdébb fektetésével, hogy az őrlemény sebesebben elhagyja ; 3. a fergetyű ütéseinek mérséklésével s a hengerforgatás lassabbításával Az ellenkező eljárással természetesen a szitálmány durvább s a henger végéből kijövő maradék hevesebb lesz. Az arra szolgáló eszközök, melyek által a járat a mondott módon változtatható, a hengerre vannak illesztve. Hengermalmok mintegy a malmoknak egy új nemét képezik, melyeknek sem elvre sem külsőre nézve a régivel nincs semmi közük. Az ősrégi időktől fogva használt kövek helyett e malmok edzett vasból való hengerpárokkal dolgoznak, s teljesen egyszerű berendezésök a 8-dik ábrára való utalással könnyen leírható. Egy vas állában (hengerszéken) egymás fölött három hengerpár van, me3*
