Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - Mérlegek és sűrűségmérők
A nehézkedés. 31 Az ö lángesze a földre esett almához fűzött gondolatokat, s következtetéseivel mindig tovább-tovább ment, mig végre az utolsó okra, a nehézkedésre, rá bukkant. Előkészítették elméletét: Galilei, a mozgás alaptörvényeinek megállapítása s Kepler a bolygók valódi mozgásainak fölismerése által. E nagy elődjeivel osztakozik abban a dicsőségben, hogy az újabb mathematikai fizikának megveté alapját. Newton Izsák Angliában Lincoln grófság Woolstorp városában született 1642- nek karác-son-napján. Mathematikai képzettségét Cambridge egyetemén nyerte, a hová 18 éves korában került s a hol az alapos tudományu Barrow volt vezetője. Innen a pestis elől vissza kellett mennie Woolstorp falusi tartózkodási helyére, s itt fedezte föl 1665-ben a testek általános vonzásának törvényét, a mely a földön legszembetűnőbben a nehézkedésben nyilvánul. Ezt követte az a fölfedezése, hogy a fehér napsugár a prizmában szinekre bomlik. 1669-ben már tanítójának Barrownak tanító székében ült. Nagy kort érve 1727 márcz. 20-án halt meg. Newton végkövetkeztetéseit Keplernek törvényeire alkalmazván, azt találta, hogy a bolygók kerülékes mozgása a nap hatásának, vonzó erejének, tulajdonítandó. Találta tovább azt, hogy a nehézkedés a távolsággal csökken ; hogy mennél közelebb esik a bolygó a naphoz, annál nagyobb ennek hatása, s mennél távolabb van, annál inkább fogy az. A mi közönséges észlelésünknek a távolság okozta külömbség annyi, mintha nem is léteznék, a csillagásznak azonban föltűnik ama zavarok által, melyet a csillagzatok egymáshoz való közeledése, s igy a földnek bolygókhoz és üstökösökhöz való közeledése is előidéz. A tömegvonzás ily zavarai, melyek a bolygók pályájának még oly csekély egymáshoz való közeledésében vagy a bolygók sebességének gyorsulásában ismertetnek föl, egy előbb még nem is ösmert bolygónak, a Neptunnak, fölfedezésére vezettek számítás utján, sőt helye s nagysága is meg volt határozható, még mielőtt emberi szem látta. A nehézkedés irányát a föld középpontja felé a lelógó ólmos fonál s minden leeső test mutatja. Finomabb észlelési módok azonban kideríték, hogy a föld felszínének egyenetlenségei a nehézkedés irányára némi befolyással vannak. Minthogy a testek egymás közt kölcsönösen vonzzák egymást, kölcsönös közeledési törekvéssel is birnak. Az esőcsepp estében a földet ugyanazzal az erővel vonzza, mint a föld őt. De ez erővel bolygónk roppant tömege a kis folyékony gömböt megmozgathatja, de nem megfordítva, s innen van, hogy a földhöz képest egyenlőtlen nagysági arányokkal bíró összes testek arra rá esnek, mig ő a minden oldalról reá ható kisszerű nehézkedési erőkkel szemben rendületlen nyugalomban marad. Csak nagy, elszigel- ten álló hegyek, melyek tömegekükkel az ólmos fonálra egyetlen egy oldalról hathatnak, birnak észrevehető eltérést előidézni az irányra nézve. Az ily esetben a fonál nem mutatja pontosan a tetőirányosságot ; de nagyon tüzetes mérési mód kell ez eltérési szög nagyságának meghatározására. A nap, melynek térfogata másfélmillióval nagyobb a földnél, az összes testekre ennek megfelelő nagy vonzást gyakorol. Egy ezüst forintos fölemelésére ott annyi erő kellene, a mennyivel a földön megemelünk egy fontot, mert a nehézkedés a napon 28-szor erősebben vonz. Ha tehát e nagy világtesten szerves lények élnének, egész máskép kellene alkotva lenniök a földi teremtményeknél. 2000 kilogrammnyi súly a földön a legerősebb embert is szétmálasztaná, a napon pedig minden csak némileg embernyi ember saját testében bírna ily nagy súlylyal. A ki nem birna minden lábemeüntésre 250 kilogrammnál többet fölemelni, az ott egy lépést sem tehetne. Ellenben a holdban a leggyöngébb embernek is a járás könnyű ugrándozás lenne, mert e bolygó sokkal kisebb tömege csak oly vonzást gyakorol, mely a föld nehézkedésének alig teszi ki hatodrészét.
