Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - Az iránytű
zatva, teljesen vízszintes helyzetben marad meg. Ez övnek az elnevezése : delejes déllö. Az elhajláson s lehajláson kiviil azonban még egy más tényező is tekintetbe veendő, ez a földdelejesség hathatósága, az erőnek nagysága, mely a két nevezett tüneményben mint két összetevőben nyilvánul. A hathatóságot nagy delejpálczák lengési tartamával mérik ; lengésök annál gyorsabb, mennél nagyobb a hathatóság ; annál lasubb, mennél gyöngébb. A földdelejesség ingadozásai. A földdelejesség három tényezője közül egy sem, sem az elhajlás, sem a lehajlás, sem pedig a hathatóság nem marad mindig ugyanaz. Ellenkezőleg majd mindig változnak, mert a fény-, hő- s villamos- sági viszonyoktól, ha bár még föl nem ismert módon, függők, s valamint ezek a föld fizikai állapotában váltakoznak, egyidejűleg megingatják a delejességi viszonyokat is. E változásokat megfigyelni s hosszú időközökben összehasonlítások utján ; e függőség törvényét kipuhatolni, czélja azon nagy fáradalomnak, melyet úgy az Indiákon, valamint a chinai határon s a déli tenger távoli szigetein, Grönlandban, a Jóremény fokán felállított számtalan delejesség vizsgáló állomásain úgyszintén az európai egyetemeken a rezgő delej tű megfigyelésére fordítanak. Az egyes helyekre nézve már régebben vettek észre lassú változásokat az elhajlásban, így pl. Párisban az elhajlás 1580-ban llu 30' keleti volt, 1680-ban már csak 8°, 1663-ban a keleti elhajlás egybeesett a csillagászati délő a delejessel, 100 évvel utóbb a delejtű 8° 10'-re kitért nyugatra, 1780-ban 17° 55'-czel, 1805-beu 22u 5'-czel, 1814-ben 22° 34'-czel. Ez idő óta azonban a delejtű ismét visszamenőben van. Az ily lassú változásokat százados ingadozásoknak nevezzük ; ezek kiterjednek az egész földkerekségére s azért a földdelejességi görbék e tekintetben nem is állandóak. A róluk vett térképet időnként meg kell változtatni. A delejtű azonban százados ingadozásában nem egymenetű, hanem ez idő alatt ismét ide-oda leng, mely lengések maguk közt bizonyos szabályosságot követnek ; évszaki s napi ingadozások ezek. Az elhajlási tű a mi vidékünkön reggeli 8 órakor keletre tér ki, ettől fogva nyugatra tart, délutáni 1 s 2 óra közt ismét visszamegy s esti 9 órára ismét elfoglalja korábbi állását. Valamint az elhajlás, úgy á lehajlás is százados évszakos s napi ingadozásokat tüntet. Mind a két tüneményről föl kell tennünk, hogy egy az oka. De ha az égalji változások a rövidebb sza- ► kokra kölcsönös viszonyt is engednek fölismertetni, a százados ingadozás okára nézve még teljes homályban vagyunk. Az éj Szaki fény. Az előadott viszonyok oly tüneményt állítanak elénk, melynek megfejtése korábbi időkben legyőzhetetlen nehézséggel járt s melyet ezért félelemből s babonából csak rémletességgel néztek. Habár ma sem bírunk ama folyamatokról kimerítően számot adni, melyek eredményeképen a pompás éjszaki fény a horizon fölé emelkedik, elvitázhatatlan tapasztalatokból tudjuk biztossággal mégis azt, hogy az a földdelejességi állapottal benső kapcsolatban áll s hogy azt leghelyesebben delejes égi háborúnak kell tekintenünk, melyben a megzavart viszonyok hirtelen kiegyenlítés által az egyensúly állapotába igyekeznek vissza. Nálunk az éjszaki fény meglehetősen ritka, de az éjszakibb vidékeken majdnem esténkint tűnik fel az égen. Egy éjszakra tudományos czélból kiküldött expe- diczió tagja, Lottin hajóhadnagy, az 1838-ról 1839-re áthajló télen 206 napon át összesen 143 éjszaki fényt számlált s figyelt meg a norvégiai Bossekoppban az éjszaki szélesség 70. foka alatt. Lottin a tüneményt ekkép írja le: «Este 4 s 8 óra közt az itt éjszakon majd mindig uralkodó könnyű köd felső része világos szegélyt öltött, mely lassankint halványsárga ívvé lett elmosódott széA földdelejesség ingadozásai. 263 i
