Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A bádog feldolgozása és az aczéltoll gyártása
A bádoghajtás. 83 A keskeny félkerek csatornák, az úgynevezett liomorok (Sieken, soyer, creasing) képeztetnek a liomorkalapácscsal (Siekenbammer) a homortőkén (Siekenstock), egy hosszú, keskeny, kétszarvú üllőn, melynek hátába az ily csatornák egész választéka van bemélyesztve. A hozzá való kalapácsok hosszú, keskeny és kerekült foka beillik az illető barázdákba, de természetesen valamivel keskenyebb. A bádognak e barázdákba való bekalapálása által, miközben a balkéz a bádogot megfelelőleg odább tolja, alakul a komor. A hajtás. Tágabb értelemben már a bomorok képzése is a hajtás míveletékez (Treiarbeit) tartozik. Rokon vele a bádognak és edénynek formává való kibajtása (Austreiben, marseler, hammering). A mindenféle sugarakból, csillagokból, rozet- tákból, lombozatból s másféle ékítményekből álló alakzatokat rárajzolják a bádogra és ezt hozzá való keskenyfokú kalapácsokkal a karain- vagy bajlitóvason úgy munkálják meg, hogy a rajzok lassanként kiemelkednek a felszín fölé. A szabadkéz munkájánál könnyebb a bádogot a csákókkal vagy ponczokkal kiczifrázni ; ezek alsó végükben alakzatokkal ellátott aczélbélyegek, melyeket, míg a bádog ólomaljazaton nyugszik, a kalapácscsal kimélyesztve, bevernek abba, úgy hogy a czifrázatok a másik oldalra kidomborodnak. Gyári üzemben valóságos verelőművek (sujtóművek) is jönnek alkalmazásba felsőbélyeggel és bélyegtővel, melyek nagyobb domborításoknál mindig mélyebbre ható bélyegekkel váltatnak föl. Öblös tárgyaknál a hajtás egy más neme jő alkalmazásba: a kanyarítás (Schweifen, écolleter). Ha pl. egy hengeres kupát szájánál ki akarnak tágítani és kifelé hajlítani, akkor azt az üllő gömbölyödő szélére téve, a kalapácscsal belülről addig munkálják, míg a fém eléggé megnyúlt arra nézve, hogy a kívánt alakot öltse. Egy gyertyatartóláb eleinte kerek bádogkorong, melynek közepén egy kerek lyuk van kiverve. E lyuk szélét a kanyarítókalapácscsal az említett módon kihajtják, mi által az a bádog lapos része fölé emelkedik. Ekkor a bádogot a lyuknál fogva egy szarvasüllőre (a kanyarítótőkére) tolják és a fém külső részének irányzott ütésekkel azt jobban kikanyarítják, míg a kívánt alak meg van. Öblös edényeket, melyeknél a forrasztást mellőzni kívánják, mint pl. a teafőzőkazánokat, egy darab bádogból hajtják ki a kalapácscsal, a mire leginkább alkalmas a vörösréz. A hajtás a rézmívesnek legsajátosabb munkája, de előfordul a bádogosnál is, ámbár itt nagyrészt az esztergán történő nyomítással helyettesíttetik. Hogy a kalapácsolás által keletkező törékenységnek eleje vétessék és a szakadások elkerültessenek, a megmunkálandó tárgyat hevíteni kell. Ebből ki van zárva a fehér bádog, mert ónozását elveszítené, de a vas sem igen alkalmas a bajtó- míveletre, mert nem eléggé hajlékony. Csak gyöngén ívelt darabokat lehet vasbádogból készíteni. Minden hajtott vagy kanyarított tárgyat kialakítása után egyengetnek, azaz fényeit kalapácsokkal simára kalapálják, hogy a hajtókalapács nyomai eltűnjenek, és sík felszín keletkezzék. Az utolsó és legaprózkodóbb egyengetésnél (utóegyengetés, Nachschlicht) vagy az aljazatot (fényelőtőkét stb.) vagy a kalapácsfokát pergamennel vonják be. A szabadkézhajtás különösen akkor vétetik foganatba, ha egyes tárgyaknak csekély számú előállítása forog fenn, midőn azonban határozott alakokat nagy mennyiségben kell készíteni, akkor az olcsóbb mód, a csákozás sújtó műben, elébe tétetik a hajtásnak. A nyomitás. Sok edényt és egyéb mélyesztett tárgyakat újabban már nem hajtanak kalapácscsal ; gyorsabban, szebben s olcsóbban készülnek nyomítással (Drücken) az esztergán. E fontos kialakítási módot Párisban találták fel 1816-ban. A fém- nyomítás pótolja a bajtókalapács ütését enyhébb hatásával, és folytonos nyomásával, 11*
