Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - Lövegek, szálfegyverek és aczélszerszámok
48 Lövegek, szálfegyverek és aczél szerszámok. rugó két helyütt erősen be van aklálva, úgy hogy a fémlemezkék közt még marad tér a lecsukott penge befogadására. A borotvák készítése a munkás gondosságát és ügyességét nagy mérvben veszik igénybe. Kitűnő jó aczél, hozzámért keménységi fok és igen finom él lényeges föltételei az ily késnek. A borotvapenge kovácsolását két munkás végzi egy kissé domború üllőn lapos öntött aczélrúdból, melynek vastagsága a borotva fokának felel meg. A kohóhőnek nem szabad a gyönge veres izzást felülmúlnia, nehogy az aczél roszabbúljon ; miért is 10--12 hevítés szükséges a teljes befejezésig. Az utolsó hevítésnél a kalapácsolás a kihűlésig tart, hogy az él jóságára szükséges nagy tömöttség eléressék. Az edzés czéljából éllel fölfelé a tűzre tétetnek a pengék és cseresznj'epiros izzásig hevíttetnek, azután rézsútosan a fokkal előre bemeríttetnek az edzővízbe és egészen a meghidegiilésig fel-alá mozgattatnak benne. Alsó végét, a bezzentőt, nem edzik. Megeresztésre a pengék fokukkal aláfordítva lobogó tűzre tétetnek, vagy borszesz lángra, néha fémfürdőbe, azaz valami ón- és ólomból álló olvasztott keverékbe. A borotvakéseknek legalkalmasabb a sárga befuttatás. Az ezt követő köszörülésről és fényelésről (poliren) alább szólunk. Igen jó borotvapengék készülnek egy angol módszer szerint. Vékony aczélle- mezeknek kibötközés (Ausstanzen) által megadatik a kellő alak, és a fok helyére két erős szűk aczélszalag akláltatik. E módnál az edzés igen megkönnyebbül. Az ollók. Az ollók kovácsolása a késmíves nehezebb munkáját képezi, mert itt a készítendő szerszám két pontosan egybeillő darabból állítandó elő. Ügy a kis, mint a nagy ollókat mindig egy munkás kovácsolja. A nagy ollók rendesen vasból vannak és csak élük aczélozott. A kovácsolás egy hosszúkás négyszögű hátú középnagyságú üllőn és ugyanezen üllőtőkén levő szarvas-üllőn történik, melynek egyik szarva gömbölyded kúpos, másika liengerszegményes alakú. Az üllőn az olló egyes részeinek gyors és pontos idomítására odrok vannak alkalmazva. Először az egyik odorban a lappenge (az éllel bíró rész), másikában a középrész, vagyis a paizs és szárak, végűi a füles fogantok alakíttatnak. Nagy ollóknál a fogantó úgy készül, hogy a vasból egy szárforma vég kovácsoltatik ki egyenesen, mely aztán az üllő gömbölyded szarván meghajlíttatik és végűi a vége összeliegíttetik, úgy hogy zárt gyűrű keletkezik. Kisebb ollóknál ellenben a véget kerek tárcsára kovácsolják ki, lyukat ütnek rajta kölyüvel és az így előállott gyűrűt a szarvas-üllőn kikalapálják. Netaláni czifrázatok kettősrétű odrokban veretnek rá. Az ollók finomabb kikészítése a reszelő dolga. A részek előbb egyenkint részeltetnek, aztán átfuratnak a paizsban az akláló- és csavarlyukak, ez utóbbi esetben egyik felében még csavarmenetek is metszetnek, s ekkor a két szárnyat ideiglenesen egyesítik, hogy egészében a reszelővei kisimítsák. Hosszú ollópengéknek a csavarso- túban (Scliraubenstcok) elővigyázatos liajlítással azt a görbületet adják, mely minden olló tulajdonsága, hogy t. i. mindkét él mindig csak azon a ponton érülközzék, hol a metszés történik, kevéssé hátrább pedig a szükségtelen dörzsölés elkerülése végett egymástól távoznak. Kicsiny és rövid ollókat nem hajlítanak, hanem a kigörbített lapéleket csupán a köszörülés által adják meg nekik. Az edzés műveleténél az ollószárak szintén egyesítve maradnak, hogy a veres izzó hevítést, a bemártást és megeresztést lehető hasonló körülmények közt megtegyék és így ugyanazonos keménységi fobot érjenek el. A további kikészítésre úgy csiszolatnak és fényeltetnek, mint a késárúk, csakhogy a fogantok görbe lapjai és netáni egyéb czifrázatai a fényelést részben szabad kézből nyerik. Fenés (Abziehen) által végre fenkövön az élek hupái (Grat) is levétetnek.
