Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A fazekas-árúk és a porczellán
208 A fazekas-árúk és a porczellán. Csak Luca della Robbia (1415—1425) által emelkedett fel ez alászállott ipar magasabb fokra, ki terracottái számára Ízlésesebb alakot talált ki s azokat szép ónos mázzal s gondosan készített festéssel ékesítette. Készítményei a szép Ízlés követelményeinek megfelelni kezdettek s velük szemben szívesen feledték a gyakorlati szükségletet, így fejlődött a tökéletlenből az a hírneves olasz majolika, melynek legszebb művei az olasz képírás virágzó korszakából a 16. század derekáról valók. Akkoriban (1540—1560) különösen II. Guidobaldo toszkániai lierczeg volt az, ki bőkezű serkentésével az agyagárúk művészi tökéletességét idézte elő, nevezetesen pedig az által, hogy a majolika-miveseknek Rafael-féle rajzokat juttatott, hogy azokat az edényekre alkalmazzák. A legfinomabb olasz majolika az egész felszínre terjedő, igen szép szi- várványos máz által tűnik ki, a mely az utóbb ráalkalmazott festés alul kicsillám- lik. Színezete vörös s legtökéletesebb készítményei a gubioi s pesaroi gyárakból kerültek. Giorgio Andreoli Caviából különösen hires majolika festéseiről, ki 1498 óta Gubbioban telepedett volt meg. Az általa festett edényeket most mesés árakkal fizetik meg. Olaszországon kívül Francziaország törekedett jobb készítmények előállítására. Medici Katalin rábírta rokonát Gonzagát, hogy Neversben telepedjék meg, s hogy ott olasz minták szerint állítson agyagárú-gyárt. A neversi legjobb készítmények gyári jele rendesen egy durván festett N(evers) vagy pedig e két összekigyód- zott betű. J. S. (Jacques Seniis, hírneves fazekas). Ebből a művészetnek annyira kedvezett korból valók a hires s «II. Henrik edényei» név alatt ismert fajánszok. Összesen csak 54 darab maradt ránk ezekből s úgy ritka voltuknál, mint nagy műbecsük miatt mesés összegen vásároltatnak meg. A kensingtoni muzeum pl. egy ilynemű ivókorsóért 27,500 frankot adott. Francziaországban e korban oly személyiségre akadunk, mely kitartása s sorsa által érdeket kelt. Ez az öntanult Pallisg műfazékas. A 16. század kezdetén született, üvegfestésből élt, midőn 30 éves korában egy szép zománczu majolika került szemei elé. Rögtönösen az a gondolat kelt benne, hogy ehhez hasonlót készít. Minden chemiai ismeretek híjával neki fogott oly dolgok porrázuzásához s elkeveré- séhez, melyekről azt hitte, «hogy lehet belőle valami». Összetört agyagfazékakat, rákente elegyítvényét s önépítette kemenczében igyekezett azt megömleszteni. Több évig egy magában bajmolódott. Utóbb cserepeit egy szomszédos fazekashoz vitte, hogy ott égesse ki, de mind hiába, a szerencse nem kedvezett neki. Egy üveghutában, melyhez fordult, mázpróbái, mert a hő itt nagyobb volt, végre ömledni kezdettek. Egy utolsó kétségbeesett kísérleténél végre látta, hogy egy darabja a kihűlés után fehér zománczczal vonodott be, mely neki, mint mondá «égi szép»-nek tűnt föl. A míg azonban ez első sikeréhez ért, 10 nyomorúságos év múlt el ; sokszor alig tudott övéinek kenyeret keresni, mert mindene agyagra, fára s kellékekre kellett; de még feltalált zománczával sem ért véget megpróbáltatása. Minthogy szomszédjai főzőedényei nem lehettek azok a tárgyak, melyeket a neki oly becses anyaggal bevonja, azon kellett lennie, hogy műedényeket készítsen. Sajátkeziileg ismét égetőkemenczét épített, a mely rá nézve mindent elnyelő szörnyeteggé vált. Kertsövényét már beléjeveté, midőn egy próbaégetésnél a hő még mindig nem volt elégséges; előszedte erre bútorait és egyik széket a másik után, majd meg asztalát, ágyát dobta a kemenczébe. És a mikor az első, saját művészies rajzolatú edényeit kiégeté s sok évi fáradság s nélkülözés jutalmazó gyümölcsét hitte szedhetni, reményeit egy újabb, előre nem látott balszerencse meghiusitá. Kemenczéjének vakolata teli volt kavicscsal, melyeket az erős hő szétrepesztett és így edényei, noha igen szépek voltak, telve voltak fövénydarabkákkal, s ekkép meg voltak romolva. Még néhány erő-
