Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Ólom, ón és higany
Az ón technikai felhasználása. 143 nincs szükség mint csak szénre ; a tisztátalan bányaón azonban salakuló rádáso- kat kiván az idegen fémek megkötésére ; kvarczot a vastartalom, meszet a wolfram ellen stb. Az ón technikai felhasználása sokszoros, mint azt a mindennapi életben eleget látjuk. Legfőkép más fémnek bevonására használják, az ónozásra. A fehér bádogon kivül, melyről már szóltunk, leginkább rezet és öntöttvasat ónoznak, az ólmot is. Az olvasztott ónba való bemártás által történő ónozáson kivül van még egy más mód, az u. n. fehérforralás, melyet kis réztárgyak : gombostűk, lán- czocskák, gyűrűkkel stb. visznek véghez. E tárgyakat egy ónozott rézüstben finom szemcsés ónnal, borkővel s vízzel felforralják, vagy ugyan e szerekkel s forró vízzel egy tengelye körül forgó hengerben zötykölik. A rézben rejlő ón az oldatból fémes ónt választ ki, mely a rezet vékony réteggel vonja be, a mely természetesen nem igen tarthat sokká. Az ónmívesség újabb időben háttérbe szorult. A fényesre súrolt ónedények, melyek régebben a gazdasszony büszkesége voltak, helyet engedtek a porczellánnak, üvegnek és más anyagoknak, vagy olcsósági tekinteteknél vagy a nagyobb kényelemnél fogva, vagy pedig azért, hogy az ártalmas ólomtartalom, a melylyel az ón rendesen jár, aggodalmakat keltett. Minden ólom nélkül ónt alig dolgoznak fel, mert ez az által nemcsak ólcsobhá lesz, hanem könnyebben is önthető. A legmérsékeltehh arány: 32 rész ón és 1 rész ólom, de a keverék arányai leszálluak 2 rész ónig és 1 rész ólomig. Az ón minőségének kipróbálására megolvasztják azt és kiöntik egy sík lapra. Ha a fém tiszta vagy csak kissé ólomtartalmú, fehér, tükrös felszínnel merevedik meg ; 1 rész ólom 4 rész ónnal siiríí tűnyi kristályokban mutatkozik ; 1 rész ólom és 2 rész ón nagy, kerek, fényes foltokban nyilvánul, melyek kisebbek és számosabbak ha mindkét fém egyenlő arányban van keverve. A tiszta ón, ha meghajlítják, sajátságos csiszorgó hangot ad, és ezt is megközelítő próbaként használhatni. Az ónöntés csak kivételkép megy végbe fövénymintákban, mert az ónból készülő öntvények rendesen számos példányban sokszorosíttatnak, és ez szükségessé teszi az állandó mintát. A legjobbak, de legdrágábbak a rézből valók, aztán az öntöttvasminták. A gypszminták kényelmesek, de nem sok öntvénynek állnak helyt. Kisebb minták ónból s ólomból is készülnek. Hogy az ón a mintára ne tapadjon befiistözik vagy bevonják kréta, agyag stb. mázzal s megszárítják. Az öntés vagy forró vagy hideg, azaz nagyon vagy kevéshbé izzó fémmel megy végbe ; az előbbi a réz vagy vasmintáknál használatos, az utóbbi a nem tartós mintáknál. Ha a hevített mintába beöntetett a fém, azt azonnal kivül nedves rongyokkal hütik, mi által az öntvény a keménység, csengés különös fokát éri el, úgyszintén a kellő tiizetes- séggel válik ki. Az ónöntő kerüli a bonyolult mintákat és csak a legegyszerűbb részeket önti egy darabban, melyeket azután egymással összeforraszt. Az üreges tárgyak mintáiba magot tesznek ; az olyaknál azonban, melyeknek belseje nem tűnik szembe és azért nem kell síkosnak lenniök, a czinköntésnél említett felborítást alkalmazzák. 51. ábra. 5‘2. ábra. Az ón olvasztó haránt- Az ón olvasztó lioszmetszete. metszete.
