Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - Lövegek, szálfegyverek és aczélszerszámok
40 Lövegek, szálfegyverek és aczél szerszámok. előrelöketik. Ennek felső, rövid karja f az e e kapocstagokkal az a csapszeget visszavonja, mely a mellső végén alkalmazott kamóval, egyszersmind a kibökőt képezi és a hátsó végén a h kakast feszült helyzetbe nyomja. Az /majdnem egyidejűleg mozgásba hozza a d emeltyűt, mely egy a tárból kinyomuló töltényt a nyílt cső hátsó végére emelint. 9 Az f visszarántása. Ez által a előretolatik és a töltényt a csőbe nyomja. A puska kész a lövésre. Az elcsattintott kakas h rácsap a-ra és ebből kihajtja a két tompa hegygyei ellátott ütőpeczket a töltény peremére, mely a gyújtást eszközli. E puska kezelése mindenesetre igen egyszerű. A kézi fegyverek gyártásáról ezeket kell előadnunk. A csövek, melyek azelőtt majdnem kizárólag vertvas lemezekből az üllő szarva fölött liegíttet- tek pőrölylyel, és később, különösen Angliában, hornyolt hengerek közt nyújtattak, jelenleg kiválólag öntöttvasból készülnek, úgy, hogy öntött tömör aczélhengereket tömör rudakká nyújtanak, ezeket csőhosszra darabolják és különös esztergákon egyik oldalról a tömörből kifúrják. A puska egyéb aczél és vas részeit munkafelosztással a legkülönbözőbb erőmíves segédszerekkel, — minők az odrok, verelő-, fúró-, marókészülékek, esztergák és köszörűgépek — készítik. A legkiterjedtebb használatú önműködő gépek Amerikából kerülnek, nevezetesen Springfieldből, melyek az összes puskarészeket oly egyöntetűséggel állítják elő, hogy ezek összeállításánál alig szükséges még valami utómunka. A KARDOK. A szálfegyverek gyártása -Európában különösen a lovagkorban virágzott fel s nagy tökélyre emelték már az akkori fegyverkovácsok a pengék edzését, köszörülését, fényelését, vésését, beetetését, aranyozását 3 különféle alakban iparkodtak e vágó és szúró fegyvernek nagyobb hatást kölcsönözni. A mai gyártás jobb segédszereivel természetesen szinte ily pengéket szolgáltat, de az eszményi kardot, a damaszk-pengét, még nem tudta utolérni ; oka talán ennek az is, hogy nem igen keresett az ily mestermű. A kardpenge készítésénél a munka egymásutánja általán az, melyet más metszőszereknél követnek ; anyaga azonban minden körülmények közt vas és aczél keveréke. Egy vas rudat két aczél rúd közé tesznek, s összeliigítik e három darabot egygyé, erre ezt a közepén ketté vágják, a két felet egymásra teszik és ismét összehegítik. E szerint kettős aczélréteg esik a középre, a mely az ezt követő él képzésére szükséges. Az így készült síndarab a kikészített penge hosszának és szélességének mintegy két harmadával, és vastagságának hatnegyedével bír. A markolatnak való horgot rendesen egy darab vasból alakítják, melyet kamósan a sínre tolnak, összehegítik és kinagyolják. A horogból a hegyig erre nagyjában kikovácsolják az egész pengét. E megmunkálás után, mely alatt a penge mintegy ötször hevíttetik és élefelé ékalakulag vékonyíttatott, két kölyii közé kerül, melyek egyike, az alsó, az üllőn szilárdan áll, másika ráillesztve, nehéz kalapácsok alatt pőrölyöztetik ; ez alatt a penge egyre előretolatván, mindkét lapon megnyeri a völgyelést, mely megadja neki a kellő könnyűséget. Erre rendesen három hevítés kell. Egy liarántos üllőháton a kovács ezután az élt vékonyra kikalapálja ; az ekkor történő egyoldalú nyújtásnál előáll a kard görbülése ; ha ez a kovácsnak nincs szándékában, illő ellensujtások- kal hárítja el a görbülést. E megmunkálásnak három hevítésre van szüksége és ezután még egyre: a horog teljes kialakítására; e szerint egy kardpenge a kovácskmunka alatt mintegy 15-ször kerül a tűzbe. A most következő elbánásnál a köszörűkövön vagy a reszelővei eltávolíttatik az éleghártya és a durvább egyenetlenségek, mire az
