Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - Lövegek, szálfegyverek és aczélszerszámok
A ctamaszkusi pengék. if edzés folyamát a tűz és víz, vagy a hő és hidegség váltakozó hatása eszközli. A pengék vastagabb részükkel, tehát a fokkal és a hátsó véggel meríttetnek az edzővízbe, de előbb vörös izzó állapotban igen gyorsan áttolatnak egy balom megnedvesített vasporon. A megeresztés izzó parázson történik a sárga szín előtünéseig. A pengék nagy vizes köszörűköveken köszörűltetnek : a fok és síma lapok harántos tartással, az él pedig hosszában tartva. A völgyelést igen kis átmérőjű, nagyon gyors forgásit kövek végzik, melyekre a penge barántosan tartatik. — Kettős völgyelésű pengefokoknál a kis kövek két abroncsszerű domború duzzadékkal bírnak. A penge rátartása ismét hosszában történik. Végűi megfelelő korongokon csíszoltatnak s fényeltetnek a pengék ; ez hosszában megy végbe, kivéve a horog felé mintegy két hüvelyk bosszú részt, mely barántosan műveltetik. Az utolsó és legfinomabb fényt a pengék azonban fakorongokon nyerik, melyek miután faszénnel bedörzsöltettek, agát vagy vérkővel megfényesíttetnek. A kész pengék edzett, szívós és rugalmas voltukra nézve különböző módon vizsgáltatnak meg. Az utóbbi tulajdonságot úgy próbálják ki, hogy a begyénél fogva megcsíptetett pengét mindkét oldala felé a horogra lassankint alkalmazott nyomással hajlítják. A keletkezett liajlásnak szabályos ívalakot kell mutatnia, és .a nyomás megszűntével ismét eltűnnie. A pengét továbbá lapjával egész erővel egy asztalra vágják vagy egy gömbölyű faczöveknek ; a döntő próba azonban abban áll, hogy a penge élével, ennek bárom különböző pontjával, egy 6—8 milliméter vastag, élével felálló vassínre ütnek. Ha ebben ki nem csorbúl, a pengét jónak nyilvánítják. Gyakran a pengék még más elbánás alá is vétetnek, melyek a külső szebbítésére vonatkoznak. Némelyeket széntűz felett kékre futtatnak be. A hőben rátett és a fényelő aczéllal rádörzsölt bártyaaranynyal czifrázatok képeztetnek, melyek különösen kék alapon csinosak. Vagy az étetőeljárást, a helytelenül elnevezett damaszolást (Damasziren) veszik alkalmazásba. A fényeit lapra folyós étetővel (Aetzgrund) czifrázatokat visznek rá, és ezzel mindazon helyeket födik be, melyeknek csupaszoknak kell maradniok, ekkor a be nem födött helyek sósav gőzöknek tétetnek ki ; végűi az étető eltávolíttatik. Ily módon keletkeznek a tükröző czifrázatok bágyadt alapon. A damaszknsi pengék. Egész mások és sajátságosabbak azok a czifrázatok, melyekkel a valódi damaszpengék tűnnek ki. Ezek magában a fémben vannak, úgy hogy leköszöriilés esetében mindig újaknak látszanának ; sajátságos előállításuk módja következtén ezek egyszersmind jó minőségük bizonyítékai, tehát több jelentőségűek mint a pusztán külső cziczoma. A törökök és a perzsák a damasz aczél következő négy főosztályát különböztetik meg: 1. Kirknerdéven vagyis «negyven fokú»; így nevezik azon húsz babos sáv után, melyek a pengék mindkét oldalán a hosszrostokon át haránt látszanak futni és figyelmes megtekintéskor folyó patak színét mutatják. A penge színe szürke vagy fekete. 2. Kara-Koráján. E pengéken igen sok a babos vonal és majd egészen feketék. 3. Kara taban, babos vonalú, feketeszürke s fényes. 4-, Sam ; ez tulajdonkép egész Syria és szorosabb értelemben Damaskus város arab neve. E nevek alá foglaltatnak az összes damaszpengék, még a kon- stantinápolyiak ’ is, melyek legkevésbé szépek. A perzsák tulajdonkép tiz féle nemét különböztetik meg, köztük van egy aranycsillámu is. A kiemelt négy nem közt az első kettő a legkiválóbb. Állítólag Indiában és nevezetesen Delhiben legtisztábban maradt fen a damaszolás művészete. A keletieknek eljárásáról, melyet a damaszpengék készítésénél követnek, a nyngotiak semmi bizonyost sem tudhattak meg, vagyis inkább — ha fölteszszük, 6 Trtlűlinűnyok kî>ny
