Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)

2. kötet - A réz

118 A réz. pl. az órómai pénzeknek majdnem 7* részét teszi ki. A régi bronzban egyéb alkotó­részek, minők a vas, kobalt, nikkol, nélia még kevés ezüst is, oly csekély mennyiség­ben voltak találhatók, hogy azok ben léteiét csak a főbb fémek rondaságának lehet tulajdonítani. Ellenben volt az ókorban egy hires és a rómaiak által fényűző mun­kákra nagyra becsült ötvözet: a korinthiai érez, mely rézből és ezüstből állt. A bronzot, nem nézve valódi liasznavehetőségét, az idők folyamatában több Ízben nagyon felkarolták. Görögország virágzó korában előszeretettel viseltettek a bronz-szobrok iránt, és roppant koloszokat állították ily fémből. Mutián római konzul állítólag Athénben 3000 bronz szobrot talált, s ugyanannyit Rhoduson és Delpliiben. A középkorban meg csak sok és mennél nagyobb bronz templom-haran­gokra irányult az izlésáramlat, míg az újkor a bronzot ágyúknak és egyéb öldöklő fegyvereknek való anyagként kapta föl. De mialatt az utóbbi tért az aczélnak kelle átengednie, az emlékállítás iránt fölkelt kedv erre alkalmazza; a mai ipar ügyesen tudja felhasználni még mindenféle csecsebecséknek és műczikkeknek is. A bronznak három fajtáját különböztetik meg: van harang-, ággá- és szoborbronz, melyek rendeltetésükhöz képest némileg más-más összetételből állanak. De még e háromra sem állnak fenn megállapított szabályok, aztán még tömérdek más keve­rékek is léteznek egyéb czélokra, melyek mindegyikének alapja a réz, melyhez egy, két vagy három más fém járul, s melyek mindannyian a bronzok osztályába tartoz­nak. Az alábbiakban ily elegyítvények rövid átnézetét nyújtjuk: Elgondolható, hogy ily különböző összetételek különböző eredményt is adnak, melyek majd eme, majd ama czélra alkalmasabbak. Nézve azt, hogy ez anyagot nem elég csak mintába önteni, hanem hogy azt még kalapálással, reszeléssel, esztergályozással stb. meg kell munkálni, bizonyos lágyságot és simulékonyságot is várni tőle, a melylyel ez ötvözetek némelye nem bír. Oly keverékek, melyekben 85 százalék réz van és a többi ón, már a természettől kissé lágyak és símulékonyak. E tulajdonságot fokozni lehet, sőt másnemű ötvözetekkel is lehet ezt közölni az által, hogy azon izzón hideg vízbe teszik. A bronz ez által mint maga a réz is, lágyabb lesz, és a kalapács, verelőmű s metszőszerek alatt könnyebben megmunkál­a. RÉZ ÉS ÚN. réz. ón. Harangbronz...................................................... 4 1 » óraharangnak . ................................... 100 33 Ágyúbronz.................................................................100 10—11 Erembronz................................................................... 92 8 Lokomotivtengely ágyának...................................... 86 14 b. RÉZ, ÓN ÉS CZINK. réz. ón. czink. Manheimi arany, aranymás, (similor).................... 91 15 9 í 80 18 2 Csapász, kerékpersely, szivatyúnak stb. való csapász <82 16 2 (88 10 2 Szoborbronz, vörössárga......................................................... 84,42 4,so 11,28 » világossárga.............................................. 65,95 2,49 31,58 Svajczi, franczia, svéd váltópénz.............................. 95 4 1 Dán váltópénz............................................................ 90 5 5 C. RÉZ, ÓN, CZINK ÉS ÓLOM. réz. 6n. c2inlc. ólom. Szoborbronz.................................................................................. 78,5 2,9 17,2 1,4 Thomson harangbronza........................................... 80 10,i 5,o 4,s Tengelycsapnak stb. való fém.................................| og j ~ Qr

Next

/
Thumbnails
Contents