Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A czink, kobalt, biszmnt és társaik
A czinkérczek előfordulása és koholása. 93 sűrűbb előfordulású, neve kénes czink (Zinkblende, zink sulfuré, black jack). Ez úgy szólván mindenbe elkeveredik, s azért nem igen szívesen látott érez. A czink-terme- lésre mint nyersanyagnak nincs az a jelentősége mint a gálmának, de mégis felhasználják még pedig újabban nagyobb mértékben mint azelőtt. Anglia czinktermelése azonban még sem e honos nyersanyagból ered, hanem nagyobbára idegen országok : Spanyolország és egyebiinnen beszállított gálmájából. A kénes czink állománya szerint igen alkalmasnak mutatkozik a koholásra, mert két rész termék czinkből és egy rész kénből áll, s nagyon tisztán fordúl elő; de nagyon sok nehézséggel jár e két elem elválasztása; nehezíti a hozzá szükséges hosszas pörkölési mívelet, de meg az eljárás drága volta is, miért is a kénes czink koholása sok ideig mellékes és pangó munka volt. Űjabb időben azonban oly pörkölőpesteket találtak föl, a melyben az e fajta czink teljesen megfosztható a kéntől, és ezzel általánosabbá is vált annak koholása, sőt még régi gorezokat is fölhánynak és a régebbi bányászáskor elhányt kénes czinket ismét kikeresik. A czinkérczekkel egy melléktermék jár: a pesttapadék (Gichtschwamm, tuthie, furnace-cadmia) ; így nevezik a réz-, ólom-, vasérczek stb. koholása közben a pest felső részein lerakodó képződvényt, melyet időnkint kitördelnek. Azokból a czink- érczekből ered ez, melyek a réz stb. közé természettől fogva elkeveredtek. A pest hőjében a czink elillan gőz alakjában, a mely oxydálódik és szilárd alakban lecsapódik. A czinkérczet, a mi a gálmát és a vele majd mindig elvegyült kovaczinkérczet illeti, legtöbbnyire úgy készítik elő a pestbeli miveletre, hogy a bányából egyenest kihordják a levegőre, a hol a bekövetkező elporhadás alatt az érez a meddő kőzettől nagyjában elválik. A szebb darabokat egyszerűen kézművi választás alá fogják s az érezdarát, a mely silányabb anyag, rendesen dobokban mossák, illesztéssel különitík és a legkisebb részeket iszapolják. Agálma rendes kiséröje a vas, még pedig néha oly nagy mennyiségben, hogy fehér színe helyett szürke vagy vörös. Mennél nagyobb a vastartalom, annál nehezebb az érez koholása, minthogy a vasoxyd az agyagos lepároló edényeket megtámadja és ezek anyagával salakot képez. A mállasztott gálmát a mészégetés módjára égetés alá vetik, hogy megfoszszák a víztől és szénsavtól, míg ellenben a kénes czink igen hosszadalmas pörkölést kiván, hogy a kén belőle kihaj- tassék és a czink oxyddá változtattassék, mert csak abban a mértékben, a mint ez sikerül, használható az fémes czinkképen. Mindkét esetben tehát az a czél, hogy legelőbb oxyd állíttassák elő. Az ezt követő színítés ugyan, a mi a gálmát illeti, ez előkészítés nélkül is végbemehetne, de azáltal, hogy már eleve kihajtatott belőle a kénsav és víz, jobban kiád fémben. A kovagálma is fellazul vele, a mely mindamellett konokabb a színítéssel szemben mint a gálma. A kénes czinket egy lángolónak rácsán pörkölik, mivel nem mindig találkozik olyan, mely rakásban felgyújtva önmagában égjen. A kénes czínt e czélból darává törik, marává változtatják. A tüzes levegő oxydáló hatása alatt, mi közben gyakran felkavarják, lassankint czinkoxyddá és kénsavas czinkoxyddá lesz, a melyből már most a hőségnek egész az erős izzásig való folytonos fokozásával a kénsavat a lehető tökéletesen el kell illasztani. A czinknek oxydjából való kiolvasztására, valamint a többi fémekhez, itt is a szén színítö hatását használják; a munka menete itt azonban annyiban más, hogy a színített fém nem közvetlenül olvad meg, hanem lepárolás utján csak némi távolban sürüdik cseppfolyó fémmé. Ennek oka abban rejlik, hogy a hőfok, melylyel a czinket az oxydból színítik, sokkal nagyobb a fém olvadó pontjánál ; tehát már kiválásakor olyan nagy a hőség, hogy párává lesz. A czink mintegy 400° C. hőmérsékletnél, tehát még az izzó hőn innen, ömled meg. Az izzóhő növekvésével az ömlesztvény
