Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
A vas ónozása, czinkezése, zománczolása stb. 85 tárgyak az őket körülvevő czink hőfokát elsajátították, kiemelik őket, és iitögetik, hogy a fölös czink lehulljon. Ezzel be van fejezve a «galvánozás ». Hasonló módon lehet a vasat bemártás által vörösrézzel is bevonni, mely eljárást, valamint az ólmo- zást is, nem igen gyakorolják ; még leginkább a hajóépítésnél használt óriási szegek beborítására alkalmazzák. Megójják a vasat még zománcz-bevonattal is, különösen az öntöttvas főzőedényeket (újabban a kovácsoltakat is). Vasból készült főzőedények mez nélküli állapotban nem igen használhatók, mert az ételeknek rósz ízt adnak és megfeketítik. Kezdetben tehát bádogedényeket ónoztak, később rájöttek az öntöttvas ónozásra is ; az ón azonban csak addig a pontig marad meg, a meddig a folyadék fölér a fazékban ; a mi a folyadék fölött kiáll, tűzön leolvad és természetesen az ételekbe elkeveredik. Azért kapták fel a zománczolást, itt helyesebben mázítást (Glasiren, vernisser, to glaze). Mivel azonban a fém és máz a hőben igen egyenetlenül terjednek, sok nehézséggel járt ez ; a bevonat lepattogott. Idővel sok kísérlet után mégis elérték azt, hogy legalább nehány gyár elég tartós mázat tud előállítani. A máz elegyítvénye igen sokfélekép készül ; általán úgy járnak el, hogy alulra olcsóbb elegy et mázolnak, és erre finomabbat, inkább üvegneműt. Az alapozáshoz használt anyag : kvarczliszt, boraksz, agyag, mezőpát, gipsz, mész és ilyesfélék, melyek tűzben tökéletlen ömlesz- téssel (higyosztással, fritter) egyesíttetnek, vagy pedig csak nedvesen összeőröltetnek, iszapoltatnak és mint Ing pép az edények belsejébe mázoltatnak. A borító anyag : az üvegmáz, az agyag kivételével, az alap-réteg anyagaiból áll, de több benne az ömlesztő szer, s hozzájárul még czinkoxyd, gyakran fehér üveg is. E keverékek mindig higgasztatnak, porlasztatnak és közetlenül a még nedves alapra poroztat- nak, mire a szárítás és beégetés egy boltospest hevében megy végbe legfölebb 12 percznyi idő alatt. A máz megüvegedése egyszerre bekövetkező fény által jelentkezik. Ha a hevítés tovább tart, a zománcz hólyagossá lesz. A láncz- vagy vasrácshidakat tudvalevőleg olaj festékekkel iparkodnak megóvni az emésztő rozsda ellen, de kit ne fogott el néha az a méla gondolat, hogy mindez elővigyázati rendszabály mellett is — ha mindjárt ezer év múlva — mégis csak csak sikerülnie fog a dicső emberi művet megsemmisítenie, ki tudja mennyi áldozatok árán. Újabban e dúló ellenség ellen úgy járnak el hidak vasszerkezeteinek készítésével foglalkozó gyárakban, hogy a hengerelt vasat rendkívüli nagy hőfokú olajban főzik, hogy a rozsda minden nyomát megrontsák, mielőtt kátránynyal vagy olajfestékkel bevonnák. A bangori Brittania-hidon Éjszak-Walesben pedig a mázoló folyton működik ; a hid másik végén újból kell kezdenie a mázolást, mihelyt az egyik végére eljött. Mind ez előintézkedések mellett is nézzünk szét bár mily láncz- vagy rácshidon, s csakhamar megakad szemünk az aklákra vagy kapcsokra ülepedett rozsdafolton. A nyirkosság befolyása alatt a rozsda idővel minden vasat megemészt, legyen az bármily vastag. Ily körülmények közt az, ki a vas óvására a kellő szert megtalálja, az emberiség jóltevőjévé válik. Ez úgy látszik, mint ez év folytán Angliából jelentik, sikerült Barffnak, a londoni kir. akadémia tanárának. Módszere az, hogy a vasat saját delej-oxydjába burkolja, a mely háromértékű 56 súlyrész vasból és négyértékű 16 súlyrész oxygénből áll. Barff fölfedezte, hogy ha valami vastárgy nagy hőfokban túlhevített gőz hatásának vettetik alá, az lassankint e fekete oxyd hártyájával vonódik be oly vastagságban, a mely a hőmérséklet fokától és a folyamat tartamától függ. A delej-oxyd keményebb mint maga az illető vas, s annak felszínére jobban tapad, mint a vasrészek egymásra, úgy hogy nemcsak cliemiai, hanem mechanikai ellenálló erő is fejlik ki. Ha a hőt 1200 Fahrenheit fokra emelik s 7 órán át folyton megtartják, a bevonatot a reszelő sem fogja és
