Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
84 A vas és a vasipar. zek ebben mintegy egy óráig maradnak, és oly réteggel vonódnak be, mely az ónnak és vasnak ötvözete. Az első fürdő a bádogokból szintén vett föl vasat. E serpenyőből a bádogok azonnal a másodikba kerülnek: a mártásba (Abbrennbad). Ez a legtisztább ónt tartalmazza, és ebben részben ismét feloldódik az első réteg ; helyette tisztább ón rakódik le és a bevonat egyenletesebb lesz. Minthogy a mártás is csakhamar vastartalmúvá válik, még a kellő időben friss ónt kell belé tenni, mikor is a tisztátalant az étetőbe teszik. Ha a bádogok egy ideig benn voltak a mártásban, a munkás egyenkint kiveszi őket, egy táblára teszi, csepű-pemettel letörli a fölös ónt, és még egyszer bemártja egy pillanatra ugyanazon serpenyőnek egyik kisebb osztályába, melyben tiszta ón van, mi által a törlési nyomok az újból rátapadó ónnal elsimulnak. Erre a bádogok haladéktalanul egy forró faggyút tartalmazó serpenyőbe jutnak ; ebben a még fölös, a vassal nem igen összeforrott ón, a fenálló lemezekről lecsorog ; itt nagy figyelemmel kell lenni a hőfokra és a benntartás tartamára, mert különben megesik, hogy nagyon sok ón olvad ismét le. A faggyú, mely az egész mívelet alatt szerepel és azzal a czéllal bír, hogy a vasat s ónt az oxydatiótól megójja, ebben és a még következő kazánban, mely kisebb hevű, még egyéb feladatot is teljesít: mindkét fémet egy hőmérsékletben tartja s megakadályozza, hogy az ón hamarább kihűljön a vasnál, melynek az lenne a következése, hogy a bevonat szakadozottságot tüntetne fel. Miután a bádogok a legutóbb nevezett faggyúfürdőben eléggé kihűltek, hátra van még, hogy róluk az apró óncsombolék letisztítassék, a mely alsó élükre, melyen álltak, összegyűlt. E végből ezt a szélüket megömledt ónba mártják, melyben a csombolék kienged és leolvad, mire a felső szélt megbezzentve, a bádogokról a lágy anyag lelökődik. A bádogok erre korpával és krétával jól megdörzsöltetvén, zsírtalanódnak, mire, ha posztórongyokkal még letisztítják, készen vannak. Egyes esetekben a haszontárgyakat előbb készre kovácsolják és azután ónozzák, mint ez nevezetesen a bádogkanalakkal történik. Az öntöttvas edények belsejének ónozását a most szokásba jött zománczolás meglehetősen háttérbe szorítá. Az ón a vasat a rozsdától csak addig ójja, míg azt teljesen befödi ; ha a nedvesség csak legkevésbbé is hozzáférközik a vashoz, a rozsdásodás gyorsan halad, mert az itt alakuló lánczolatban : ón, vas és víz, a vas, a mely elektropositiv fém, hatalmasan vonzza az oxygént. Ez azt az eszmét kelté föl, hogy a vasat czinkelni kell, mivel a czink minden más fémmel szemben positiv magatartásit, és ezekkel érintkezésbe téve azokat megójja, míg maga oxydál. A czinkelt vasat e tekintetből galvánosnak mondták, nem mintha bevonata galvános csapadék lenne, hanem mintegy azért, hogy galván áramlatok oltalma alá van helyezve. A tapasztalat azonban bizonyítja, hogy a czink- bevonat is csak akkor óv, hajói összefüggő burkolatot képez, mert a hézagos czinkű vas szintén rozsdásodik. Oly jól azonban mint az ónozás óv a czinkelés is, a mellett a czink még keményebb s olcsóbb is. A czinkelés ennélfogva eléggé is kapott lábra ; czinkelik a hirezőhuzalokat, huzalköteleket, csavarokat és szögeket, vaskapcsokat, bádogokat, ágyúgolyókat stb. és az eljárás főbb vonásaiban a következő : Miután a fehérítő étetőből (Blankbeize) és a surlós alól sima felszínnel kikerültek a vas tárgyak, előbb nedves utón czinkelik meg, a mely a rá következő műveletre nézve fontos. Czinkchloridot (sósavas czinkoldatot) kis rész szalmiakkal elegyítnek, és e fürdőbe belé rakják IV2—2 perezre a vas tárgyakat. A fémek cseréje áll be : a vas feloldódik és a czink helyébe lerakódik. Az ilyképen finom czinkbe- vonattal ellátott vasat kiveszik a fürdőből, hevített lemezen teljesen megszárítják és még azon forrón fogókkal olvasztott czinkbe teszik. Rövid idő múlva, ha a vas-
