Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
A vas ónozása, czinkezése, zománczolása stb, 83 kölese előbbre halad. így a nagy fogaskerekeket is gyakran nem formálják teljesen kidolgozott idomban, hanem elkészítik előbb a sima kerék mintáját, és a fogazatot csak nehány foggal bíró idommal alakítják ki a mintában köröskörül. Csavarok kétrétű rendes szekrénybe épenséggel nem mintázhatok, mert a tekerület az idom kivételekor magával ragadná a fövényt. Ha nagy a csavar, pl. valamely sajtóhoz való, az idomot a szekrényben a mintázó fövénynyel körüldömöszölik egész a csavarfejig, ezt még külön mintázzák le, és az idomot a fövény közül úgy csavarják ki, mint valami csavarházból. Igen kis, egyszerű öntött tárgyakat mindig nagy számmal öntenek egyszerre. Újabb időben a vasat egyre inkább alkalmazzák művészi tárgyak előállítására, és a mű-vasöntést majdnem annyira ápolják, mint a broncz vagy czinköntést. Öntenek belőle mindenféle csecsebecséket, melyek bizonyítják, mily finom mintázásra képes a folyékony vas, és öntenek belőle művészi kivitelű szobrokat, oszlopokat, diszkályhákat, asztalokat, diszítményeket stb. Az öntvénynek a mintából való kiemelése nincs valami különös nehézségekkel kapcsolatban, mert a mintát a legtöbb esetben szét kell í’ombolni. Megteszik ezt közönségesen még mielőtt az öntöttvas egészen megmerevednék, részint hogy gyor- sitsák a hülést, másrészt hogy tért nyerjenek új minták készítésére. A kész öntvényt erre megtisztítják a rája tapadt mintarészektől, és csiszolás, simítás, fényítés stb. eljárások alá fogják, egy szóval kikészítik. A vas ónozása, czinkezése, zománczolása stb. A vas és oxy- gén közti nagy vonzódás nagy bajunkra van, mert eredménye: rozsda, melynek elhárítására alig van elég eszközünk. Az aczél és öntöttvas még inkább alá vannak vetve a rozsdának, mint a kovácsvas. Az aczélnak, különösen metszőszereknek, megóvására alig bírunk más eszközzel, mint a szárazon tartással. Az egyéb haszontárgyak óvószere a többé-kevésbbé ható máz. Minden más máz közt, különösen nagyobb tárgyakra, legtartósabbnak mutatkozik a kőszénkátrány, melyet forrón kennek a vasra, vagy még inkább ezt abba egy időre beléteszik. Kisebb edényekbe és ilyféle apróbb tárgyakba a kátrányból, lenolajból stb. összetett kenőt kemenczében égetik beléjök. Egyes esetekben, mint a puskacsövek barnításánál (Brüniren, browning), a bajt önmaga által küzdik le, vagyis mesterséges módon támasztanak rajta oxydot, rozsdát, mely az oxygén további behatásának útját állja. E végből chlór-antimont kevés faolajjal kevernek el, és ezt az elegyet vékony rétegben rámázolják az enyhén melegített puskacsőre, melyet aztán egy-két napra kitesznek a levegőre. A megbar- nult csövet megtisztítják, vízzel gondosan lemossák, megszárítják, végül kifényelik. Más esetekben a vasat hasonló czélhól valamely más fém vékony rétegével vonják be, és ez eljárások egyik legrégebbike az onozás, melyet különösen az oly fontos fehérbádog gyártására használnak. A fehérbádog készítése czéljából a hengerlés után zárt térben hevítés által lágyított vasbádogokról hígított kénsavval vagy faeczettel lemaratják a szennyet és revét, mire homokkal s vízzel erős surlás alá vetve, bágyadt szürke színt nyernek. A megsurolt bádogokat az ónozás pillanatáig tiszta vízben tartják. Ötféle négyszögű vas serpenyőt vagy kazánt használnak az ónozáshoz, melyek mindegyike alatt külön tüzelnek. Az első serpenyő olvasztott faggyút tartalmaz ; ebbe beállítják a bádogokat (350-et is egyszerre), mindaddigra, míg minden nedvesség elgőzölgött, a bádogok a kellő hévmérsékletet elérték, és egyenletes faggyúréteggel vannak bevonva. Erre mindjárt a másik serpenyőbe kerülnek, melyben megömlött ón van, a mely hogy a levegővel ne jusson érintkezésbe, olvasztott faggyúréteggel van beborítva. Ezt a fürdőt nevezik etetőnek (Einbrennen). A bádogleme11*
