Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
82 A vas és a vasipar. Üres tárgyak öntéséhez minők az ürgolyók, csövek, mozsarak, úgynevezett velőt (mag, Kern, noyau, core) használnak, melyet a mintába beállítanak illetőleg befüggesztenek, és mely a későbbi üres tér helyét foglalja el. A velő áll agyagból, gyakran az erősebb összefüggés létesítése miatt tehénszőrrel elkeverve, mely a körülményekhez képes vasrúd stb. vázzal bír. A velőt egyes rétegekben alakítják agyagból, melyeket egyenkint szárítanak meg, és végleges alakját vagy mintákban adják meg neki, vágj’ az esztergán faragják ki ; végül kiégetik. Az öntéshez való idomok vagy fából vannak , vagy ha gyakoribb használatra szánvák: sárgarézből, czinkböl, ónból, ólomból vagy öntöttvasból valók. A műtárgyak mintáit viaszidommal alakítják ki. A viaszidomot fövénynyel öltik körül, és a kész mintából a viaszkot kiolvasztják. Már meglevő tárgyaknak mását veszik akkép, hogy gipszszel leöntik. A fövénybe mintázást minden egyes darabnál újból kell végbe vinni, mivel a minta csak azt az egy öntést állja ki. Az oly mintáknak, melyekbe folyvást minden javítás nélkül lehetne önteni, tiszta fémből kellene állniok. Ezekben azonban az öntés a már említett sajátságos változásnak van alávetve ; felszínén, sőt meglehetős mélyre, rendkívül keménvnyé lesz. Az öntött anyag gyors lehűlésének következménye ez, melyet a hideg fém-mintán szenved. Az öntöttvas mintákba való öntést csészeöntésnek (Schalenguss, moulage en coquille, case-hardening) nevezik. Használják ezt az eljárást kiválóan keményhengerek öntésére, mely hengereket vas és más fémekből álló bádogok, lemezek kinyújtására alkalmaznak. Angliában újabban az óriási ágyúk több száz- fontos lövedékeit öntik ily módon, melyeket azelőtt aczélból csináltak, a melyet azonban a csészeöntés teljesen pótol. Gyakran az öntendő darabnak csak bizonyos részeit kell keményebbé tenni ; ekkor a szekrény- vág}’ tömedéköntést egyesítik a csészeöntéssel, vagyis a fövény öntőmintának illető helyére tömedék helyett vasat tesznek. Alkalmazzák ezt öntött üllőknél, zúzónyilak sarúin, vasúti kocsik kerekek talpán, a hol a minta körfogatát vas gyűrű képezi. A csészéket újabban rézből is készítik, mely a hőt még gyorsabban vezeti el és e szerint még keményebb öntvényt ad. Nagyobb tárgyak számára, melyek az előadott eljárások egyike szerint sem önthetők, a kohó talajába beásott vermek vannak használatban, melyek vagy ki vannak falazva vagy vaslemezekkel kibélelve. Használat után e vermeket vaslemezekkel befödik és a homoktalajt fölöttük helyreállítva, láthatlanná teszik. E vermekbe a mintát besülyesztik, vagy ha az öntvény igen nagy, magában a veremben készítik s ha ez meg van, sok esetben még fövénynyel is körül dömöcsköhk. Az ily mintából fenn a talajon csak az öntőlik és a szelelők láthatók. Ontésközben a szelelők elé égőszalmát tartanak, hogy a kiszabaduló gyúló gázok, melyek a minta szén- és vízrészecskeiből támadhatnak, ártalmatlanul megemésztődjenek. Az öntőnyilások berendezése vagy olyan, hogy a vas felülről ömlik a mintába, vagy olyan, hogy csatornán és csöveken keresztül a minta valamely alsó pontjára vezettetik és aztán alulról emelkedik fölfelé a mintában. Akkor járnak el így, ha jó sűrű öntvényt kivánnak, pl. ha hengereket vagy ágyúkat öntenek. Ezeket rendesen jóval hosszabbra is öntik, és a túlöntést fölös fejnek (Aufguss) mondják, melyet végül lehűlés után levésnek, vagy ha a fölös rész a minta végén nem vastag, óvatosan leütnek. Az oly sokalakií öntőminták előállítására annyi módszert követnek és annyi műfogást alkalmaznak, melyek közül csak néhány példát sorolunk fel. Állandó átmérővel bíró hosszú tárgyakhoz pl. bordás gerendákhoz, csövekhez, elég egy darab idom, melyet abban a mértékben tolnak odább, a mint a mintázó fövény dömöcs-
