Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
A vas előállítása. 53 Jóféle vasérczet képez végre a szénsavas vasoxydul, noha vastartalma csak mintegy 45 százalékot tesz. Előfordul min pátvaskö (siderit) vagy gömbös és veseszerű alakokban mint sphaerosident. A pátvaskö hazánk legkiválóbb vasipar kerületeinek főanyagaként tekintendő. Abauj-, Torna- és Szepesmegyében egész 20 öl vastagok zömei ; a szomolnoki, gölniczi s iglói ércztelepeket majdnem kivétel nélkül pátvaskö tölti ki, de melyekben a vastartalom igen csekély. Tisztább s jobban fizető pátvaskö fordul elő Metzenzéfen, Kassán, Krompaclion, Prackenfalván, Remetén stb. Gömörmegye számtalan vaskőtelepeinek nagyobb része vaspátból áll, s a telepek vastagsága 2—60 láb közt változik. Tetemes pátvaskö telepzeteink vannak még Ruszkóbánya környékén és Horvátországban. Angliának majdnem egyedüli vaskő ve az agyagos sphaerosiderit, mely még jelentékeny széntartalmú, honnan szénvaskőnek is nevezik (angol neve «blackband» = fekete-csík, fekete széu-átszövödései miatt). Noha e vaskő vastartalma igen ingadozó és mindig csekély, mégis haszonnal olvasztják, mert összetétele olyan, mely megkönyíti az értékítést. Nálunk kinyerésre érdemes szénvaskő csak Aninán van, hol a kőszén fedőpalájában 9 telepet képez, s az olnjgyártásra használt földszurkos palával együtt s illetve mint annak mellékterményét nyerik ki. Csakis e körülmény okozza, hogy az anina-stájerlaki black- band, noha a telepek csak 5"-től 10"-ig vastagok, más vaskövekkel együtt haszonnal dolgozhatók fel. Vastartalma általán 17 és 54% közt változik. A zsilvölgyi kőszén közzé települt agyagos vaskövek oly szegények vasban (12—17 %), hogy felhasználásuk lehetetlen. A vassilicatok (kovás vaskövek), melyek a kovának mint savnak vasoxydokkal való chemiai vegyületeit képezik, ugyan gyakoriak, de magukban véve nem igen alkalmasak vasnyerésre, minthogy csak jelentékeny tüzelőanyag és mész-rádással olvaszthatok meg. Jobbadán tehát csak más érczekhez használják rádásul, de oly mennyiségben, mely nem hat liáboritóan. Kedvezőbb az oly eset, mikor a kova nincs megkötve és kovarcz alakban az érczczel csak el van keverve, noha ez által is az érczek nehezen ömledökké lesznek és agyaggal s mészszel kell rádásolni, a melyekkel a kovának az olvasztóhőben egyesülnie kell, hogy a vasat szabadjára hagyja. Mikor a kovát (siliciumoxydot) és a vasoxydokat színitik azaz az oxygént belőlük kiűzik, mind a két elem: úgy a silicium mint a vas, melyek szintén rokonidnak egymáshoz, visszamaradnak. Silicium tehát valamennyire minden nyersvasban van, és bármennyire is károsan hat belőle a nagy mennyiség, egy kevés, a mennyi néha az aczélban és épen legkeményebb fajtájában előfordul, jóhatású a keménységi fokra. Ertékítése a vasérczeknek, mint már említve volt, mindig igen egyszerű, minthogy a költséges míveletek e fémnél nem fizetik ki magukat. A kézi fajtázás- ról, mosásról, mállasztásról, pörkölésről a szükségesek már elmondattak ; a közösítés is a legtöbb esetben megtörténik. Hogy a fém mennél teljesebben kiváljék, szegényebb és dúsabb érczeket elegyítnek össze oly középszámítás alapján, minőt a tapasztalat az értékítésre nézve kimutatott. Cliemiailag kipuhatolt rádások által igyekeznek erre a legelőnyösebb salakképződés föltételeit elérni. Szabály : oly összetételű elegyet képezni, hogy a salaknak nagyobb olvasztóhű kelljen mint a fémnek, tehát, hogy a vas színitése és szénűlése mindig előbb következzék be, mint a salak képződése, mert különben ez utóbbi a fémnek egy jelentékeny részét mint oxydult veszi magába. Az olvasztásra főkép a nagyolvasztó szolgál ; egy régibb formája (a szélpest) csak már ott, hol a vasat faszénnel olvasztják. Mindkét rendszer közt a lényeges
