Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A kohómívesség
44 A kohómivesség. férkőzését annyira megszorítják, hogy a kén egy része csak elillan, de kénes savvá nem ég el. Csésze- vagy lemezalakú testekre aztán, melyeket a kürtő szájára alkalmaznak, a kén szilárd alakban lerakodik. Svécziában nagyobb mennyiségű ként úgy nyernek, hogy a halmazt meredek helyen elnyújtott alakban emelkedöleg építik és a felső végből rövid téglás csatornát vezetnek egy befödött gödörbe vagy kunyhóba, a melyben a kén lerakodhatik, miután a halmaz kellőn van földdel befödve és alsó végén meggyújtatott. A kupaczban történő pörkölési módhoz legközelebb jár az, melynél az érczet felváltva fával alacsony falazat közt rétegzik és kiégetik ; legújabban legkivált különböző rendszerű pesteket használnak, a minőkkel különböző más alkalmakkor még megismerkedünk; általán aknás- (Schachtofen, schaft-furnace, fourneau à cuve) és lángolókemenczékre (Flammöfen, four à réverbère, reverberatory furnace) oszlanak. Az elsőkről fogalmat ad minden mészégető kemencze. Az ilyennél rendes szerkezetben csak szakadatlan mivelés lehető, azaz megtöltik és csak a befejezett égetés után ürítik ki. Ha azonban a tüzelés a kemencze lábán oldalvást, az anyagbolton kivűl történik és ebbe a hőt csatornákon át vezetik, újabb nyers anyagot mindig lehet felülről rátölteni és a kiégetett alul kihúzni : ez a folytonos miveletű kemencze. Az aknáskemenczénél az égetés természetes léghuzamra van szorítva, a mint az a körülményekhez képest belül alakul. Csak a valódi olvasztó míveleteknél veszik segítségül a fúvókat. A lángolók ellenben engednek utat a szabályozásnak és a lég- huzam fokozásának ; a lángot és levegőt nagy hatással lehet rávezetni a dolgozandó tömegre. Egyes különleges esetekről szóltunkban lesz alkalmunk az ilyféle kernen- czékről részletesebben megemlékeznünk. Hol az forog fen, hogy a hő által illasztott vagy a léghuzam által elragadott pornemű álladékot ismét fel kell fogni, a kemencze mellé még egy gyűjtőtért is ragasztanak, az u. n. sűrítő- vagy tömedékkamarát (Condensations- oder Gestübbekammer), melyen a tüzes légnek végig kell vonulnia, mielőtt a kürtőbe ér. Ez különösen akkor szükséges, ha az érczek arzenikumot tartalmaznak, a mely arzénessav (egérkő) alakjában e sűrítőben lecsapódik. Más hasznos dolgok is gyűjthetők az által körülmények szerint ; így az ónkő pörkölésénél ónoxyd csapadik le por alakban. Rendszerint azonban a pörkölési mívelet alatt évenkint százezernyi mázsa kén ég el nemcsak hasztalanul, hanem a kohó környékét lakliatlanná is teszi, mit úgy igyekszenek enyhíteni, hogy nagyon magas kürtőket építenek. A kiolvasztás (Zugutemachen, mettre en oeuvre) a fémtartalomnak kinyerése, a legközelebbi mívelet, a mely az érczek előkészítését követi. A legtöbb esetben tűzben történik ez ; bizonyos esetekben azonban (ezüstnél, platinánál stb.) nedves mód is czélra vezet, és egyáltalán a módszerek és eljárások, a nyers anyagnak természetéhez és tulajdonságához képest, oly sokszerűek, hogy e helyt csak nehány általánosságnak jelzésére szorítkozhatunk ; a részletesről pedig az egyes fémekről szóltunkban emlékezünk meg. Az olvasztási mívelet legegyszerűbb, ha a fém már termék alakban van meg az érczben ; ekkor megömlesztésére csak liö kell, hogy kiválásra kényszeríttessék. Ez az eset azonban ritkán és csak a bismuthnál fordul elő. Sok esetben a fémet az érczek mint oxydot tartalmazzák, másoknál az oxyd- alak csak a pörkölés következménye, többnyire azonban ez az az alak, mely a pestben a kiolvasztás mívelete alá esik. Az oxydban, mint tudjuk, a fém oxygén- nel van összekötve, a mely utóbbinak elűzésére már oly időkben, midőn a végbemenő folyamatról sejtelmük sem lehete, az érczet összeolvasztották szénnel. Az olvasztópestben a szén és oxygén közt a rokonság túlnyomóvá lesz, mindkettő
