Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A kohómívesség
38 A kohómivesség. s több évig kiteszik az időjárásnak, esőnek (púrhásítják). Az ez által bekövetkező elmállás az érczrészeket a közbenfekvő erektől elválasztja, vagy legalább fellazítja, hogy ezek könnyebben eltávolítkatók legyenek. A levegő és nedvesség oxydálást idéznek elő, nevezetesen a netán létező kénkovát vasvitrollá oxydálják, melyet aztán az esővíz elmos. A mi már most az ily módon nyert érczeket illeti, megjegyzendő, hogy mielőtt az olvasztópestbe kerülnének némely esetben még lisztté kell poritani. Ez a zítzo- m'úvekben (Pochwerk, bocard, poolwork) történik, melyeket vízi kerék hajt; nagyon hasonlítanak a ványoló malomra. (11. ábra). Egy emelőbiitykökkel kirakott görgő megemeli a mintegy mázsa nehézségű, vassal saruzott zúzókat, nyilakat és leejti az érczczel megtöltött, vaslemezzel megfenekelt válóba. Szitálással vagy áthányással a nyert zúzott liszt a még durván maradttól elválasztatik, az utóbbit ismét megzúzzák és végűi az összest a kohóba szállítják. Ezek a száraz zúzóművek, így nevezve megkülönböztetésül a mindjárt megemlítendő nedves zúzóktól, melyek a szegény érczek értékítésére valók. Azokban az esetekben ugyanis, mikor az érczrészecs- kék a meddővel szorosabban vannak elkeverve, gyakran csak hintezve vannak helyenként, a kézi elválasztás bajos ; ennek helyébe lép a nedves vagy mesterséges értékítés, mely alá esik még a zúzott dara, a választó asztal homokos hulladéka. A nedves értékitésneh két módszere van, melyek külön, de néha együttesen is. alkalmaztatnak. Mindkettő az iszapolás (Schlämmen, laver, to wash) elvén alapul, tehát azon a körülményen, hogy a fajlagosan súlyosabb testek a folyadékban gyorsabban merülnek alá mint a könnyebbek vagy, a mi egyre megy, hogy a folyó víz a könnyebb részeket tovább ragadja a nehezebbnél. Ez esetben természetesen az a föltevés, hogy a uehezebb részecskék a fémtartalmúak, a mi közönségesen, mikor a meddő kőzet meszesebb, kovásabb stb. természetű, be is telik, de vannak kivételei, mert az ér menete állhat súlypatból, a mikor az értékítés e nemének igen kevés lesz a sikere. A nedves értékítés két módszere : a zöcskölés (Siebsetzen, criblage, sieving) és a züzóműn történő elbánás. A előbbi, habár szintén régi, de újabb eredetű, hatlia- hatósabb ez utóbbinál. Kevésbbé szegény, és az érmenettel nem igen bensőén elkevert érczeknél alkalmazzák. A czél itt nem azok megőrlése, hanem hogy bizonyos mértékben elapróztassanak vagy daráltassanak, a mely míveletnél a részecskék egyenlő nagyságára kell lehetőleg tekintettel lenni. Legczélszerűbb ezért az érczeket vas hengerlök közt szétnyomatni, erre határozott nagyságú szemekkel ellátott szitán át fajtáztatnak ; a többféle fajtának durvábbját ugyané mívelet ismétlése által még tovább aprózzák el. A zöcskölés vagy emberi kéz végzi vagy újabban gép. A szita dézsaszerű henger fémes szitafenékkel, melynek szemei többféle nagyságúak. Vas rúdon lóg, és ez ismét egy mozgatható, ellensúlylyal ellátott gerendán olyképen, hogy egy rántásra az alatta álló vízzel telt kádba mártható. A zöcskölés egy szitával szokott kezdődni, melynek négyszeghiivelykére négy nyilás esik. Felében megtöltik ércz- darával, bemerítik a vízbe, erre rövid lökésekben alá és fel hajtják. A szita tartalmán átömlő víz által okozott bolygatás folytán mintegy 50 lökésre oly rend áll elő, hogy a legnehezebb és legtartalmasabb szemek (érczdarák) alúl vannak, felül pedig a könnyebb meddő kőzet, a mely tehát könnyen eltávolítható ; kettejök közt egy réteg van, mely közönségesen a zúzóműben nyeri értékítését. A mi az első szitán áthull, szűkebb szemű szitára kerül és a mi ezen is átsiklik, még szűkebbre. A 12. ábra érzékíti a kézi zöcskölőt, melynek egyszerű szerkezete önmagát magyarázza.
