Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)

2. kötet - Bevezetés

16

Bevezetés.

ismét útja nyílt a természetbuvárlásban, minthogy pedig csakhamar fölfedezték, hogy az összes anyagok ama számok szerint különböző módon ugyan, de mindig csak egészen egyszerű viszonyokban (1 : 2, 2 : 3, 1:3 stb.) vegyülnek egymással, ez által az minden mennyiségi meghatározásoknak legélesebb ellenőrévé vált.

Ezek voltak a legközelebbi sikerek, melyek szükségkép Lavoisier föllépésékez fűződnek. De már is a chemia egész vázlatát foglalják magukban ; a jövő időnek csak a kiépítésről kellett gondoskodnia. Erre a természettudományok többi tanszakai igen előmozditóan hatottak.

Antoine Laurent Lavoisier 1743-ban Párisban szerencsés viszonyok közt születve, kora ifjúságától fogva foglalkozott a természettudományokkal és már 1768-ban az akadémia tagjává választatott. Gyorsan emelkedett fel a dicsőség lépcsőzetén. Főbérlői állása, melyet nyert, képessé tette őt arra, hogy minden eszközt beszerezzen vizsgálatai végrehajtására és ezek eredményei által, melyeket a műipar körül is hasznosítani tudott, Ítélete mértéketadó lett a kormányoknak minden idevágó vállalatában. A mérték-és súlyrendszer szabályozása 1790-ben az ő egyenes közreműködésével történt, és nem puszta véletlennek tulajdoníthatni, hogy ő, ki a mérleggel kezében egy régi téves nézetet megdöntött és helyébe egy mathematikai alapon nyugvó líjat helyezett, a győzelmére vivő fegyvereket önmagának kovácsolta. Átalakító műveleteit 1772-ben kezdé meg. Hogy oly kiváló szellem, mint Lavoisier más irányban is tevékenységet fejtett ki, magától értődik. Legcsudálatosabb működése azonban mindenha az marad, a mit a chemiáért tett. Igaz az, mit a chemia történetének megírója, Kopp róla mond : «A tudományt, a mennyire azt előzői kimivelték, egy cliemikus sem hagyományozta utódjaira olyannyira megnemesítve és kiterjesztve, mint Lavoisier ; és az újabb idők egy chemikusának nézetei sem uralkodtak annyi ideig vitázatlanul a tudományban, melyek jórészt még ma is el vannak fogadva, mint Lavoisieréi.» — Mind ez azonban őt, ki az új tudomány megteremtőjének tekinthető, nem oltalmazta meg a rémuralom üldözései elől — ő 1794-ben a nyaktiló alatt halt meg.

Majdnem egyidejűleg Lavoisierrel Dijonban föllépett egy cliemikus a ki, bár kezdetben a természettudományokat csak mellékesen iizte, csakhamar részint eleven előadásánál, részint pedig azon gyakorlati haszonért, melyet munkálatai alapján a közjó emelésére tudott fordítani, a tudósok közt nagy befolyásra tett szert. A lángeszű Bemard Guyton de Monceau volt az, ki 1737-ben született Dijonban és már 1760-ben mint főügyész és hó nagy tekintélylyel bírt. Egy véletlen rávette őt a chemiai tanulmányokra, nagy buzgalommal folytatta és sok hasznos tapasztalattal gazdagitá a tudományt. Nagyon előmozditá a cliemiát fejlődésében az által, hogy egy észszerű chemiai névtárt, nomenklatúrát, alkotott, melyben ugyan jelentékeny rész jut Lavoisiernek, Bertlioletnek és Fourcroy-nak, de melynek igen czélszerű alapelvét ő veté meg.

Az imént megnevezett Fourcroy és Bertliolet vegyészek az egykorú buvárlók közt nagy befolyással voltak a chemia kiterjesztésére és különösen Lavoisier elméletére, amaz mint a közoktatás főigazgatója, emez ellenben kitűnő kísérleti vizsgálatai által. A chemiai rokonvegyiiletek tana különösen Bertliolet által nyert határozottságban ; a mit más buvárlók egyes irányokban a chemiai vegyületek meny- nyiségi összetételeinek megvizsgálása utján kikiizdöttek. azt az I. Napóleonhoz közel álló tudós általános tantétellé igyekezett egygyé foglalni.

Már maga Lavoisier is hajtott végre mennyiségi elemzéseket, melyek tiizetes- sége, tekintetbe véve segédszereinek gyarló voltát, a legnagyobb ámulatot keltik ;