Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Bevezetés
Bevezetés. 5 körülménynek tulajdonítandó, liogy a tudományos cliemiá kibontakozását sok százados szülés, az idők szorongó vajúdása előzte meg. És habár az arabból származó «chemia» szó már 1400 évnél tovább van használatban, az annak alapul szolgáló fogalom csak aránylag igen rövid ideje van következtetményeivel tisztán meghatározva és körülhatárolva. A chemiai észleletek legrégibb nyomai és az újabb chemia (a 17-dik század közepe) kezdete közt fekvő időközt főkép két irány jellemzi, melyeken a chémiai törekvések haladtak. Legelső törekvése volt a fémátváltoztatás és különösen az arany előállítása kevésbbé nemes fémekből, a mely a negyedik egész a 16-dik század kezdetéig minden chemiai vállalkozásnak szolgált kiinduló pontul, ez az alchimia korszaka; ezután pedig, egészen a 17-dik század közepéig, a chemia czélja a betegségek kimagyarázása és gyógyítása volt, miért is ez időközt az orvosi chémia korszakának mondhatjuk. Kétszáz évvel ezelőtt végre a tett számos tapasztalat azt eredményezte, hogy kutatására indultak a vegyiiletek törvényszerűségének, a melyeknél fogva a különböző testek egymással egyesülnek, s melyek észlelésére mindinkább nagyobb alkalom nyílt, továbbá fürkészni kezdték a vegyiiletek szélbontliatóságát és újabb összetételét. E törekvés: az anyag változásait különszerü erőhatások.alatt megismerni és ezzel a testek belső lényegére következtetni, ez jellemzi az újabb chemiát, mely ugyan haladásaiban az egyszer vett irány követéséhez nem marad mindig hű, de nem is maradhatott. A chemiai vizsgálatokban nevezetesen Lavoisier föllépése és a mérték s súly behozatala eszközölt jelentékeny uj irányt, mely által az égéstünemény (plilogisticon) chmiet trónvesztett lön. A már most megindult mennyiségbeli vizsgálatok korszakával megnyílt az a dúsan termő kert, melynek áldásaiban a mi nemzedékünk osztozik. A régiek chemiai ismeretei. Az egyenesen ránk maradt hagyományok Injával bajos fogalmat nyernünk azon eljárásokról, melyeket hajdan szándékosan alkalmaztak egynémely anyagnak átváltoztatására. Az ily szemlélődésnek,— különösen ha szerves anyagok átváltoztatására vonatkoznak, melyet ezek főzés, pörkölés, pos- hasztás, erjedés stb. által szenvednek,— annál kevesebb a becse, minthogy az ily eljárásból akkoriban soha sem fejlődhettek valóságos chemiai ismeretek, mindamellett hogy igen fontos chemiai eljárások forogtak fenn. Fontosabb az, mily módon jártak el a szervetlen testekkel és nevezetesen, hogy nyerték s használták fel a fémeket. Ez megadja a legfontosabb útmutatást. Több fém már a legrégibb korban használatban volt, még pedig oly régen, hogy históriai számadatokban erre nézve Injával vagyunk. Határozott történelmi bizonylatokkal, hogy chemiai vegyületeket állítottak elő, csakis az egyptomiak, fönicziek, zsidók, görögök és végre a rómaiktól bírunk, mert e nemzetek kultúrájában gyökerezik a mai miveltség. A chinaik, mexikóiak és peruiak mindenesetre hasonlókóp bírtak némi előhaladt tapasztalatokkal, de ezeknek befolyása nem volt oly tartós és azért — ha e népek kultúrtörténetébe be is pillanthatnánk, a mi legkevésbbé sem eshetik meg — a chemia történetére nézve ez csak csekély érdekű lenne. Hogy a különböző fémekhez való jutás módját ismerte az oly nép, mint az egyptomiak, kik oly nagyszerű műépületeket tudtak emelni, magától értődik. Azonkívül nagyon értettek ők a festéshez is, és történetök ma is megnevezi királyukat, ki első tudta a kék festéket mesterségesen készíteni. Ismerték ők az üveget, és sokféle fertőztelenítő szert használtak a rothadás meggátlására : salétromot és valószínűen kali- vagy natronlúgot alkalmaztak múmiáik bebalzsamozására. A cédrusok izzadmányából valami terpentint készítettek, és a szurok és kátrány legpárolásaáltal kreozotnemű folyadékot nyertek, melyet már ők fogfájás és mindenféle bőrbetegség-
