Bittó Béla: Szabadalmi intézményünk történeti előzményei (Budapest, 1942)
I. Fejezet. Gyári szabadalmak
területére 10 évi időtartamra engedélyezhető volna, azonban úgy, hogy a vállalat által a magán posztókészítők kárt ne szenvedjenek és a város kerületében egy más ilyen gyár létesítése tilos legyen. A vállalatnak szabadságában álljon az inasok kitanítása és azok ielszabadítása. Mivel azonban a 3ü-ados mentesség az eszközökre összeütközésben áll a fennálló szabályokkal, az uralkodó köztekintetekből ennek a vállalatnak vámját csökkenthetné vagy mérsékelhetné. Tekintve. hog\' a vállalat felette hasznos, a cs. k. megjelölés engedélyezendő volna. Nincs akadálya annak sem, hogy a vállalkozás termékei úgy kicsinyben, mind pedig nagyban az ország határain belül árusíttassanak, feltéve, hogy a vállalat az illetékes törvényhatósághoz előzetesen az ez iránti engedélyért folyamodott. Az országban ugyan nincs újoncozás, ennek dacára azonban a vállalat mégis biztosítandó volna, hogy a szorosan ahhoz tartozó egyének minden hasonló teher alól mentesek lesznek s hogy a külföldiek a más szabadalmazott gyárakéhoz hasonló elbánásban fognak részesíttetni. Mint legtöbbször, úgy itt is az udvari pénzügyi hatóság véleménye is ki kéretett. Az egyesített cs. k. udvari kamara a harmincad elengedését nem javasolta, mivel Weisz Lajos magánember, egyebekben azonban a m. k. helytartótanács javaslatához hozzájárult.10 A m. k. udvari kancellária a fölség elé terjesztett véleményével azt javasolta, hogy a cs. k. sas jelvényének használata, mivel Kassa városa azt nem Weisz Lajos, hanem a kassai közigazgia,tás nyilvános ellenőrzése alatt álló intézmény javára kérte, megadandó volna, a vámmentesség és a kizárólagos szabadalom adományozása pedig nem Weisz Lajos, hanem a közigazgatás nyilvános ellenőrzése alatt álló vállalat és gyár nevére volna kiadandó a díjak elengedése mellett.40 41 A fölség a legfelsőbb elhatározásával hozzájárult a m. k. udv. kancellária javaslatához avval, hogy a díj lerovása mellett kiállítandó szabadalomlevélbe kifejezetten beékelendő, hogy erre való tekintet nélkül a városi kerület posztókészítőinek szabadságukban álljon iparukat tanoncokkal és mesterlegényekkel akadálytalanul folytatni, azt kibővíteni. Továbbá, hogy a létesülő dologházi vállalatnak, illetőleg gyárnak ugyanazokhoz a szabályokhoz kell alkalmazkodnia és azokat figyelembe vennie, mint a többi posztókészítő mestereknek. A m. k. udvari kancellária ugyanezen szám alatti ügyirata szerint a kassai dologház a kizárólagos szabadalmat 10 évre oly feltétellel kapta meg. hogy ez a kizárólagos szabadalom Kassa város területére van korlátozva. Az ezen kerületbeli többi posztókészí- tönek azonban emellett szabadságában áll, hogy a posztó készítését inasokkal, mesterlegényekkel továbbra is gyakorolhassa és azt kiterjeszthesse. Azonban ennek a dologházi gyárnak is szabadságában álljon inasokat is kitanítani és felszabadítani, a gyárat a cs. k. sas jelvénnyel ékesíteni, áruit nagyban és kicsinyben eladni éspedig u 40 Kanc. 1801:4823. 41 Kanc. 1801:7390. 19