Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)

II. Szabadalmi ügyek

18 Minthogy pedig ugyanezen idő alatt Ausztriában, mint az alábbi adatok igazolják, aránytalanul többen nyertek és kértek szabadalmat, amelyek a fönn- állott vám- és kereskedelmi szövetség XVI. cikke értelmében Magyarországban is oltalmat élveztek, minthogy továbbá úgy az 1867. évi március 10-ig enge­délyezett és a kiegyezésben Magyarország területére továbbra is érvénye­seknek elismert szabadalmak után fizetett szabadalmi évi díjak, mint az Ausztriában kérelmezett szabadalmak díjai a cs. kir. osztrák kincstárba folytak s így ezen a téren Magyarország nagy anyagi kárt szenvedett: a vám- és kereskedelmi szövetségnek 1878. évben eszközölt megújításánál — ezen anyagi kár mérséklése céljából — a kiegyezés XVI. cikkébe meghagyatván azon intézkedés, miszerint a szabadalmi díj ott fizetendő, ahol a szabadalom meg­adása kérelmeztetett, emellett ezen cikk kiegészítéséül olyan pótrendelkezés vétetett föl, hogy a «szabadalmak a másik államban való engedély eséséért lajstromozási illeték fizetendő, mely a szabadalmi díj 25%-ában állapíttatik meg, mely a szabadalmi díjjal együtt szedetik be és másik állam miniszté­riumához átküldetik». Hogy ez mily csekély kárpótlás volt a veszteségekért, azt igazolja az alábbi statisztikai táblázat, amely az 1867—1877. évek alatt Ausztriában kérelmezett és a magyar kormány hozzájárulásával engedélyezett szabadalmak számát tünteti föl. így Ausztriában kért : osztrák külföldi összesen 1867. évben 531 157 688 1868. « 430 279 709 1869. « 455 228 683 1870. « 375 326 701 1871. « 429 210 639 1872. « 497 272 869 1873. « 603 556 1159 1874. « 698 538 1236 1875. « 612 475 1087 1876. « 624 580 1204 1877. « 709 430 2139 szabadalmat. Ha most már figyelembe vesszük azt, hogy míg hazánkban 11 év alatt összesen csak 811 szabadalmat kérelmeztek, hogy tehát ezen idő alatt a vám- és kereskedelmi szövetség XVI. cikke értelmében, csakis ezen szabadalmak után járó évi díjak folytak a magyar állampénztárba, midőn ugyanezen idő alatt hazánk Ausztriában kérelmezett tízszer annyi szabadalomnak nyújtott jogi oltalmat, elég.világos képet alkothatunk magunk­nak arról, hogy szabadalmi díjak címén ezen idő alatt mily összeget veszített el a magyar kincstár.

Next

/
Thumbnails
Contents