Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)
II. Szabadalmi ügyek - A) A bejelentési osztály
159 bejelentésétől számítva egy évnél már több idő telt el s különben is fölszólaló a bejelentésben védeni szándékolt szerkezet újdonságát nem kifogásolta, ennélfogva a fölszólal ás mellőzésével a bejelentés tárgyára a szabadalmat engedélyezni kellett.» (Bej. oszt. 1899 junius 23.) Hasonló okokból a K. 83. a. sz. bejelentés ellen emelt fölszólalás egyenesen visszautasíttatott. Az imént említett fölszólalási jogalapokat illetőleg a hivatal általános fölfogását és gyakorlatát már az engedélyezési eljárás során kimutattuk, e helyütt legfőnnebb még a fölszólalás álláspontjáról fűzhetünk pár megjegyzést hozzájuk. Már a találmányi jellegről az engedélyezési eljárás során elmondottakból is kitűnik, hogy annak fönforgása milyen nehézségek alapján állapítható meg, ugyanezért a találmányi jelleg hiányának a bizonyítása sem képez könnyű föladatot. A fölszólalások keretében ezen bizonyítást rendszerint akként foganatosítják, hogy ismert hatású, ismert dolgokat hoznak föl s a birói szabad mérlegelésnek kell eldöntenie, hogy ezekkel szemben a bejelentés tárgya találmányt képez-e ? Ilyen alakjában ez az összehasonlítás az újdonsághiányra alapított fölszólalások terére is átnyúlik s e tekintetben bizonyos rokonvonás a két fölszólalási alap között is fönnáll, ami természetszerűleg következik azon körülményből, hogy a találmány fogalmától az újdonság kelléke el nem választható. A bejelentés tárgyával teljesen azonos dolgokat a legritkább esetben hoznak föl a tisztán újdonsághiányra alapított fölszólalásoknál is, hanem az előforduló kisebb-nagyobb különbségek lényeges volta, esetleges találmányi jellege az, ami az elbirálás tárgyát képezi. Az újdonság esetleg találmányi jelleg hiányának ilyen értelemben való bizonyítása a legegyszerűbb s a leggyorsabban eredményre vezető s ezért a fölszólalások e neme a leggyakoribb. A nyilvános gyakorlatbavétel és a kiállítás tényei, különösen pedig az előbbi csak hosszadalmasabb és költségesebb eljárás alapján bizonyíthatók s ezért fölszólalások esetében csak szükség esetén vétetnek igénybe, már különösen azért is, mert amint azt az engedélyezési eljárás során is kimutattuk ezen újdonságrontó momentumoknál több olyan körülmény szerepel, amelyek a tényleges újdonságrontó hatás megállapítását s így a fölszólalás eredményét könnyen kétessé tehetik. Nehezebben bizonyíthatók még azon állítások is, amelyek arra vonatkoznak, hogy a találmány iparilag nem értékesíthető és hogy a leírás a 32. §. kellékeinek meg nem felel. A bejelentések tárgyai ugyanis ezen szempontokból már a közzétételt megelőzőleg hivatali vizsgálat tárgyát képezik s így rendesen nem annyira nyilvánvalóak, hogy azok egyszerűbb eszközökkel volnának bizonyíthatók, hanem a 1. legtöbb esetben szakértők meghallgatását, esetleg birói szemle foganatosítását teszik szükségessé, amely bizonyítási mód kétségtelenül szintén költségesebb.
