Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)
II. Szabadalmi ügyek - A) A bejelentési osztály
160 A nyilatkozat. A szóbeliség terjedelme. Az előadottak értelmében indokolt fölszólalás 30 napi határidő kitűzése mellett bejelentőnek nyilatkozattételre adatik ki, azonban ezen határidő igen sok esetben meghosszabbíttatik, ami annyival is inkább tehető, mert a bejelentőnek áll leginkább érdekében bejelentésének letárgyalása s így amennyiben ő maga kéri a halasztást, annak megadása más jogainak sérelmével nem jár. A nyilatkozat épen úgy, mint a fölszólalás két példányban adandó be, melyek közül az egyik a fölszólalónak adatik ki. Eképen a fölszólaló is tudomást. szerez bejelentő nyilatkozatáról s ezáltal a tárgyalási anyagnak az előkészítése be is van fejezve, úgy, hogy kitűzhető : c) A szóbeli tárgyalás. A fölszólalási tárgyalások a bejelentési osztály előtt folynak le s ezeknek szóbeliségéről ugyancsak a 35. §. intézkedik, amennyiben 7-ik bekezdésében a következőket mondja : «A kitűzött határidő után a szabadalmi hivatal bejelentési osztálya a feleket, tanukat és szakértőket szóbelileg kihallgatja és a szabadalom megadása, megszorítása, vagy megtagadása, valamint a fölmerült költségek megítélése, vagy kölcsönös megszüntetése fölött határoz.» A hivatal gyakorlata ezen szóbeliség terjedelmét illetőleg kezdetben úgy alakult, hogy határozat hozatalnál csakis az vétetett figyelembe, amit a felek maguk a tárgyaláson szóbelileg előadtak, azaz a feleknek a tárgyalás egész anyagát szóval ismételniök kellett. Ezt a körülményt azért említjük föl különösképen, mert amint azt már az előzőkben is kifejtettük, a fölszólalási anyag természete folytán, az a tárgyalási anyagnak nagyobb fokú előkészítését teszi lehetővé, ami sok esetben magának a szóbeli tárgyalásnak az egyszerűsítésére vezethetne. A szóbeli eljárásnak legfőbb előnye a közvetlenség, kétségtelenül a szabadalmi ügy terén is érvényesül, de éppen a tárgyalás anyagának említett tulajdonságánál fogva könnyen elképzelhető volna a szóbeliségnek a felekkel szemben való olyan korlátozása, amely a tények fixirozása után tisztán a még vitás kérdések megvilágosítására vonatkoznék. Nevezetes, hogy a 35. §. fönt idézett része ilyen irányú gyakorlatnak nem állotta volna útját, amennyiben az a feleknek, tanuknak és szakértőknek csak szóbeli kihallgatásáról rendelkezik, ennek terjedelméről és mikéntjéről azonban az ügy sajátos természete dacára nem. Hogy a g3Takorlat mégis a jelzett irányban fejlődött, annak oka abban található meg, hogy a fölszólalási eljárás a sommás eljárással hozatott kapcsolatba. A szóbeliségnek jelzett módon való értelmezése mellett azonban a fölszólalási ügyek speciális tulajdonságai következtében csakhamar olyan nehéz-
