Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)
II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása
10 felel-e minden tekintetben a védjegy-törvény által előírt követelményeknek s vájjon alkalmas-e arra, hogy védjegyünket a fogyasztó közönség minden különösebb figyelem reáfordítása nélkül más, hasonló árúk árújelzésétől megkülönböztesse. Védjegytörvényeink (1890:11. t.-ez., 1895: XLV. t.-cz.) idevonatkozó rendelkezéseit külön fogjuk tárgyalni, bár azáltal, hogy a védjegyeknek karakterét, a sarkalatos védjegyjogi elveket megállapítjuk, már nagyjában kifejezésre juttattuk a védjegy-törvény által egyrészt a forgalom érdeke szempontjából vont korlátokat, másrészt pedig a leplezett bitorlók sikeres üldözhetése czél- jából igénybe vehető jogsegélyt, A védjegyek, mint árúismertető jelek lehetnek ábrás védjegyek, a melyek a látóérzékre való hatás és lehetnek szóvédjegyek, a melyek a hang, fonetikus, tehát a fülre való hatás útján kívánják a megkülönböztetés, a tájékoztatás czél- ját elérni. Elsősorban az ábrás védjegyekkel kívánunk foglalkozni. — Az ábrás védjegynél, mint már röviden említettük, a szemre való hatás képezi a megkülönböztetés alapját, A vevő, vagy annak megbízottja, látóérzékei által gyakorol ellenőrzést a felett, vájjon azt az árút kapja-e kézhez, a melyhez hozzászokott, a melyet valósággal akar. Ha tehát az ábrás védjegy segélyével akarjuk a vevő választását, árúink könnyű felismerését irányítani, úgy oly módon alkossuk meg védjegyünket, hogy az könnyen megőrizhető benyomást hagyjon a vevő emlékezetében. Már az árú keresése közben irányítsa a vevőt és az árúnak puszta
