Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)
II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása
11 megpillantása alkalmával ébreszsze fel azt a képet, a mely a vevőnek emlékezetében az árú látásakor megrögződött — lekötötte, mintegy megvesztegette a vásárló figyelmét. A vásárló közönség lélektanának alapos ismerete képezi a védjegy jó megválasztásának alapját. Bizonyos emberismeret, a vevőközönség átlagos képességeinek ismerete nélkül nem alkothatunk jó védjegyet. Egy képnek, ábrának a vevő képzeleti világában egyszeri látás után való megrögzítésére a szellemi funkcziót lehet a legalkalmasabban felhasználni. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy a védjegy a vevő szubjektivitásához képest egészen más szellemi funkczió segélyével hat és a védjegy-hatás intenzivitása más-más árúnál ismét eltérő hatást mutat. Figyelemmel kell lennünk tehát magának az árúnak nemére, fajára (gyógyszer, gyufa) s az árú fogyasztójára. Minél általánosabb a fogyasztás, annál jellegzetesebb, mond- hatnók annál drasztikusabb eszközökkel kívánjunk hatni. A csak bizonyos körökben fogyasztott czikkeknél sem szabad azonban a vevőközönség indolencziájáról, szórakozottságáról megfeledkeznünk, a mely körülménynyel maga a törvény is számol, a midőn minden különös figyelem reá- fordításával felismerhető részek utánzása esetében állapítja csak meg a védjegybitorlás tény- álladékát. Mellőzzük ábrás védjegyeinkből a könyvnyomdászatban általánosan használatos díszítéseket, a megkülönböztető erővel nem bíró alapítási évnek jellegzetes betűkkel való feltüntetését, az enge-
