Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémbányászat
72 A vezérek korában sem szünetelt végképen a bányamívelés. Ezt bizonyítja ama tudósítás, hogy magyarok és morvák, mint szövetségesek 953-ban Csehországban, Zdier és Csaszlau vidékét elfoglalták és ott tiz évig bányákat míveltek. A XI. századból van tudósítás réz-, ólomkereskedésről és a XIII. századból már vannak okmányok, melyek bányavárosok létezéséről tanúskodnak. A mongol-tatár járás alkalmával megbénult a bányamívelés, később azonban, főleg a vegyes házakból származó királyok és első sorban az Anjouk buzgólkodtak a bányaipar fejlesztése körül. Számos bányaváros ennek a korszaknak köszöni szabadalmait, gazdasági és közjogi megizmosodását. A XV. század végétől a XVI. század másik feléig főleg a vállalkozó Thurzók és Fuggerek emelik fényre a réz- és ezüstbányászatot Beszterczebánya környékén. Különösen lendített a bányaművelésen az 1523-ik évi 39-ik törvényczikk, mely- lyel a bányaszabadság elve törvénybe iktatást nyert. Ez a fontos elv lényegében zsinórmértékül szolgált ugyan már régóta királyaink minden intézkedéseinél, melyeket a bányák birtoklására nézve tettek, és a bányavárosok szabadalmai is ezen az elven alapulnak, de csak akkor mondatott ki határozottan a törvényben, hogy a Felség mindenkinek szabadságot adjon érczek felkeresésére és bányák nyitására, hogy a külföldről is hozasson be a bányászathoz értőket és mind a régieket, mind az új bánya- művelőket védje meg szabadalmaik élvezetében. Addig a bányafőuri jog fennállott ugyan, de csak az a jellege volt, a mi a hűbéri adományozásnak, azaz a fejedelem tetszése szerint adhatta és vonhatta el ismét a bányát épúgy, mint a földbirtokot. Az említett törvénynek rendelkezése folytán »Majestas regia committat fodinas minerarum auri et argenti ac cupri et aliorum metallorum libere omnibus colere« a bányaadományok elvesztvén hűbér természetüket, inkább oly engedélyek alakjában tűnnek fel, melyek a fejedelem, illetve az állam nevében adattak azoknak, kik a törvényes feltételek meghatározásával bányát mívelni akartak. A jogélet rendezését egyébiránt sokáig az egyes bányavidékeken a helyi szükséglethez és a bányászat különleges viszonyaihoz képest kifejlett particu- láris bánya statútumok eszközölték, minők voltak az alsó-magyarországi, a felső-magyarországi bányavárosok, az erdélyi bányaközségek statútumai. A XVI. század második felében nyert szilárdabb alapot a jogrend, a midőn a Miksa-féle bányarendtartás 1573-ban a szorosan vett magyarországi bányászatra nézve irányadóul jelentetett ki, mely azután majdnem háromszáz éven át 1854-ig a bányászat jogi alapjául szolgált. Akkor lépett életbe az osztrák átalános bányatörvény, mely az ideiglenes törvénykezési szabályokban foglalt módosításokkal mostanáig áll érvényben. Az erdélyi részekben I. Lipót 1702-ben léptette életbe a Miksa-féle bányarendtartást, de csak ideiglenesen, mig az 1707-iki országgyűlés annak teljes érvényt adott, azonban némely különleges statutum fentartása mellett. A múlt századtól kezdve szakadatlan lánczolatban követik egymást a kormán}' buzgó gondoskodásairól tanúskodó rendeletek és intézkedések, melyek részint közvetetlenül a bányászatra, annak technikai és jogi viszonyai szabályozására, részint a kohászatra és fémbeváltásra, valamint a bányászat és erdészet közötti
