Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
664 bizonyságait adta magasabb fokú szakbeli képességeinek. Szabad talán föltételeznünk, hogy jókora rést ütött azon az előítéleten, hogy elegáns úrnő csak Bécsből és Párisból kaphat megfelelő toilette-t, a mi annyiban is fontos eredmény, mert itt nem az árakban kell versenyezni; a nagyvilági hölgyek a facont, melyet »comme il faut«-nak ismernek el, szívesen fizetik meg, a magas vám nem riasztja őket vissza, ha a rue de la Paix-ból kell hozatni valamit és nem fogják sokalni a vaczi-utczábol sem, ha egyenrangúnak találják a rue de la Paix-vel. És ezt a czélt megközelítettük egy lépéssel és talán még közelebb jutunk majd hozzá 1900-ban. Hogy a főúri körök még mindig többre becsülik a külföldi munkát, azt az illető körök annak tulajdonítják, hogy egyre több tért hódítanak a kevés igényű, kevés készültségü »tündérujjak«. Úgy hiszszük, hogy a férfi és a női munkások közt fenn kell tartani bizonyos arányt ; a kellő szakoktatásban részesült férfimunkások kiszorulása ebből az iparágból nem kívánatos. A munkásviszonyokban végbemenő ezen átalakulást kirivóan illusztrálja az a tény, hogy a lefolyt 1896-iki évben a budapesti férfi- és női szabók ipartestületénél a női szabósághoz egyetlenegy fiutanoncz jelentkezett és ez sem kapott helyet, holott napról-napra jelentkeznek a tanulóleányok, kik a konfekczió-üzletekben és az u. n. közvetitő mestereknél könnyen kapnak alkalmazást. A régi mesterek, a kik férfimunkásokat alkalmaznak, leszorulnak a térről és helyüket elfoglalják a konfekczió-üzletek. A vastagabb szövetek és posztók kiszabását, a lovagló- és utiruhák készítését — a mihez több erő kell — még a férfiak végzik ; a finomabb munka, a melyhez főleg pontosság és türelem kívántatik, azt a nőmunkások teljesitik. Emezeknek a jelzett jó tulajdonságokon kívül még az is az előnyük, hogy életszükségleteik csekélyek. Ezek a nősegédek 6—8 frtot kapnak egy hétre és legtöbbjüknek az a végczélja, hogy 20—30 frt havi keresetet biztosítson magának, mig a férfimunkás — az ügyetlenje is — két forintot meghaladó napibért igényel. Az ügyesebb női munkás önállósítja magát, ha 50—75 forintra akarja vinni, volt gazdájától elhódít egy-két vevőt, ezek által tovább ajánltatja magát, otthon készít ruhákat és idővel »szalón«-t nyit, a melyben fogadja a vevőit. A kereskedők egy ideig hiteleznek is neki, de ez a hitel csakhamar ki van merítve és ekkor kezdődik az ádáz küzdelem. A vevők legnagyobb része hitelbe rendel, tízszer is visszaküldi a számlát és a megszorult szabónő a kinek semmi vagyona — hasztalan fordul a bankhoz vagy a takarék- pénztárhoz. Legfeljebb a kis hitelszövetkezet ad neki előleget és ez még nagyobb baj, mert ez a kölcsön sokszor szerfölött drága. Bármily kevéssel érik is be a tanulóleányok, a szabónő egész keresménye megy rá a drága kamat mellett fölvett szerény munkabérre. Szó volt ismételten olyan hitel- intézetről, a mely a megrendelőknek kiállított számlákra — a könyvkivonatok alapján előlegeket adna. Ezt kívánatosnak is tartanók a szóban forgó iparosok érdekében, a kiknek a sorsa megérdemli a rokonszenvünket. Sajnos ! A modern iparban a struggle for the life elve uralkodik és biztos kilátása a sikerre inkább csak annak van, a ki erős, a ki tőkével rendelkezik. A nagy bécsi czégek milliókkal dolgoznak ; hogy valaki a versenyt
