Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)

Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók

megnyerendő pénzintézetek és egyéb társadalmi körök, másfelől a már fennálló oly hitelszövetkezetek által jegyeztetnének, a melyek az új központi intézettel állandó üzleti összeköttetésbe lépni szándékoznak.

Mihelyt 100.000 frt névértékű üzletrész jegyezve, illetőleg biztositva van, a kormány — a szükséghez mért részletekben — a hitelintézetnek a megállapítandó biztosítékok mellett 500.000 frtot bocsátana kamat nélkül rendelkezésre, mely összegben benfoglaltatnék az »Országos takarékpénztár és záloghitelintézet«-nél a kisipar támogatására biztosított 200.000 frtnyi hitel. Ez a lehetőleg 10 évre biztosítandó kamatmentes 500.000 frt mérsékelt kamatozás mellett fokozatosan felemeltetnék egészen egy millió forintig, és pedig a szövetkezeti hálózat terjeszkedéséhez és az intézmény megizmosodásához mérten, valamint az ez által fokozódó erkölcsi és anyagi biztosítékok arányában.

A Központi Hitelintézet haladéktalanul megindítaná úgy a fővárosban, mint a vidéken — lehetőleg az ipartestületek önkormányzati szervezetére támaszkodva — egyfelől a kisiparos nyersanyagbeszerző- vagy közös raktározásra alakuló szövetkezetek, esetleg termelő-szövetkezetek, — másfelől a köteléki hitelszövetkezetek szervezését, illetőleg összeköttetésbe lépne a már fennálló hasonczélu hitel- s egyéb szövetkezetekkel. Az intézet feladata nem csupán e szövetkezetek hiteligényeit saját eszközeinek és a nyújtandó biztosítékok arányában kielégíteni, hanem egyszersmind a szövetkezetek megalakításánál közreműködni, a könyveket és az egész ügyvitelt berendezni és az érdekelteknek minden irányban gyakorlati útbaigazításokat adni, illetőleg minden köteléki szövetkezet egész üzletkezelését hatályosan ellenőrizni.

A kereskedelmi miniszter 1897. február 10-én a képviselőházban, erről a kérdésről szólva, fölemlítette, hogy 1895-ben a szövetkezetek czéljaira nem birt többet felhasználni mindössze 16.000 írtnál, mert a szövetkezetek igen lassan alakultak az országban és nem volt, a ki az államnak áldozatkészségét igénybe vegye. 1896-ban is csak 20 ezer frt volt e czélra felvéve, 1897-re már 70 ezer frtot vett fel a miniszter, mert úgy véli, hogy 1897-ben sokkal nagyobb mérvben lehet a szövetkezeteket támogatni és istápolni, a mennyiben nézete szerint egy közegről kell gondoskodni, a ki bejárja az egyes vidékeket s az illető iparosokat rábeszéli, hogy ilyen szövetkezeteket alakítsanak, melyek a kormány részéről is kellő támogatásban részesülnek.

Ily központi intézmény létrehozásán dolgozott is a miniszter az 1897. év folyamán, de midőn a jelen sorokat sajtó alá adjuk, az ügy még nem jutott a megvalósulás stádiumába.

Pedig ez a kérdés szoros kapcsolatban van kivált az itt szóbanforgó kisipari ága egy nagy közös bajával ; ez a számlaincasso. A szerény viszonyok közt dolgozó kézműiparos csak hónapok múltával mer a számla bemutatására gondolni és a nálunk divó szokás szerint igen sokan ezt még akkor is valóságos sértésnek veszik; 8—10-szer küldetik maguknak a számlát és az iparos, ha nem akarja a vevőit elveszíteni, olykor évek múltával kapja meg a künnlevőségeit.

Kerestek erre másutt is orvoslást többfélét, de egy sem vált be. Arra