Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
544 És vájjon mi oka ennek a rendkívüli behozatalnak ? Asztalosiparosaink szakavatottságának hiányával nem okolhatni meg ezt, mert ez a szakavatott- ságuk kétségen felül áll. Az olcsóbb kommercziális bútorgyártás terén a bécsi asztalosoknak az a nagy előnyük van, hogy kitűnő munkamegosztáson alapuló szervezetekkel, midőn mindegyik a maga különlegességét késziti, határozottan olcsóbban tudják az árut gyártani, mint a mi iparosaink, a kik még mindig egyetemes asztalosok. Hozzájárul még, hogy az ottani nagyszámú cseh munkásnép aránylag olcsóbban dolgozik, mint a magyar munkás. Az asztalosság szolgálatában álló segédiparosok, mint esztergályos, faragó, lakatos, párkányléczmaró, a funérgyáros stb., a nagyobb forgalom és a nagyobb verseny folytán mindnyájan olcsóbban szállítják az ottani asztalosnak az árujokat, mint ez minálunk tapasztalható, a hol az asztalos ezen czikkek egy részét is néha harmadkézből kapja Bécsből. A jobbféle, jómódú polgári házba való butor tisztességes munkája mellett ugyanezen okoknál fogva, de még gyakran jó rajza folytán szintén tetemesen olcsóbb, mint az idehaza készülő hasonló butor, úgy hogy sokszor még asztalos-mestereink is ilyeneket Bécsből hozatnak eladás czéljából. Ha most még hozzá veszszük azt, hogy az emberek rendesen a hazainál szebbnek és jobbnak tartják a külföldi dolgot, valamint a Bécs és Budapest között fennálló olcsó hajószállitást, könnyen megértjük a bécsi nagy behozatalt a finomabb bútorok terén. Nem a legkisebb, bútoriparunkra bénitólag ható körülmény a székes fővárosi lakásviszonyok. A túltengő spekulácziótól óriásilag felcsigázott telekárak hozzák magukkal, hogy már külvárosokban is azok a kisebb házak, a hol az asztalosnak okvetetlenül szükséges száraz műhelye és tágas udvara volt, nagy bérházaknak kénytelenek helyet engedni, mert a lakóház több jövedelmet hoz mint a műhely. De ha az iparos esetleg abban a helyzetben is van, hogy nagy áldozat árán, a rendelő közönségtől megszokott és megkívánt kényelem kedvéért és igy saját érdekében is ilyen modern bérházban műhelyet akar kivenni, tűzveszély, alkalmatlanság és piszok elhárítása czimén ki sem adják neki vagy csak oly horribilis árra a bérháznak épült, tehát asztalos czéljaira alkalmatlan helyiségeket, hogy tönkre kell mennie. Tudunk esetet, hogy 280 m2 alapterületű, udvarhasználat nélküli műhelyért a 20—25 munkással dolgozó asztalos 3200 frtnyi évi bért fizet, tehát négyszögméterenkint 11'5 frtot, mi mellett a helyiségek sötétsége miatt kénytelen még nappal is gázzal világítani. Ez ugyan kivétel, de a 4 forint 50 kr. egészen 6 frt. 50 krnyi műhelybér lm2ért asztalosnál a rendes, és a legmesszebb külvárosi részekben is az eddig tőlem tapasztalt legolcsóbb béregység 2’so frtra rúg fel. Ennek következménye aztán, hogy asztalosiparosaink körében egy eddig ismeretlen osztály keletkezett, a pinczeasztalosokc. Faiparos, de különösen asztalos és pincze a hozzáértő előtt összeférhetetlen két fogalom. Lehetetlen, hogy nedves műhelyben bárki készíthessen csak némileg jó faárut. Az udvarterület hiányának következménye, hogy a kevésbbé jómódú asztalos anyagraktár nélkülözésével az anyagot akkor hozza el a kereskedőtől, a midőn azt ki kell szabni. Szerencsének mondható még a vevő közönségre nézve, hogy
