Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
531 Ilyenekből tudjuk, hogy a középkorban és a renaissance korában nálunk az ülőbútorok közül a her evet és a padszéh volt használatban. Az asztalok is a legkülönbözőbb alakúak és nagyságúak voltak. Ágy előtt kisebbet, ebédlőben nagyobbat használtak, sőt már kétféle összejár ó-asztalt is ismertek. Egyike ezeknek, melynél a vendéglapok a főlap alatt helyezkednek el, még mai napig is magyar húzós asztal nevet visel, bár szerkezete nyugotról származik. Szokásban volt még az asztalokon különféle rendeltetésű szekrénykéket is elhelyezni. Az ágyak egyszerűek, oszloposak, mennyezetesek és függö- nyösek voltak. A szekrények közül sokfélét ismertek; valószínűen az egyszerű ládától kezdve mindazokat, melyeket a szekrényfejlődés történetéből a nyugoti népeknél ismerünk. Kisebb, tehát inkább ládaszerü szerkezetű volt a pénzes-, okmány-, patikaszekrény és a varróláda. »Almáriom« alatt eleinte fegyverszekrényt, »szekrény« alatt fiókos ládát értettek. Tékának egy polczos bútorfélét mondtak. Mindezek a bútorok hol egyszerűek, hol igen díszesek voltak. Az előbbi elnevezéseket későbben vegyest használták. Himes szekrény volt a virágokkal befestett szekrény neve. Állványokat, álló órákat, fogasokat, tükröket és spanyolfalakat szintén ismertek. Ebédlőben a pohárszéket, falon a tálast vagy tálszéket helyezték el. Azt is tudjuk, hogy a fabútorok díszítésére a funért, a rakott és berakott (mozaik és intarzia) munkát, a faragványt és bronzot, csávázási, az esztergált forgási testeket, a festéke sáv ázást, aranyozást, lakkozást és később a politúrozást is ismerték. Hogy az asztalosság körébe tartozó tárgyak csak Felső-Magyarországon, — bár ott is gyéren — maradtak fönn, annak magyarázatát a török invázióban találjuk, mely az ország déli és középső részét elfoglalta volt. Sőt biztosan tudjuk, hogy az elfoglalt részekben átalában ipar alig is volt. A kedvezőtlen viszonyok daczára a nálunk is meghonosodott ezéhrendszer hatása alatt, mely a mesterlegény kötelességévé tette volt az idegenbe való vándorlást és a tanulást, az asztalosság művészi szempontból mégis bizonyos fokra fejlődött, mint azt a fenmaradt bútorok is bizonyítják. De ugyanez a ezéhrendszer, illetve a velejáró kinövések okozták azt, hogy abban a korban, midőn az ország nyugalma már helyreállott volt és midőn az ipar fejlődésének egyik fontos föltétele, a békés viszonyok közötti jólét emelkedése is megvolt, az ipar a nyűgöt népeinek iparával egyidejűleg az izlés elfajulásával a legalacsonyabb színvonalra hanyatlott. A ezéhek nem követeltek többé a remeklő mesterjelölttől művészetet, hanem csakis rendkívüli, a szőrszálhasogatásig hajtott pontos mechanikai munkát. lgyr keletkeztek aztán azok a pontos munkának netovábbját mutató, déd- és nagy- szüléinktől reánk maradt bútorok, melyek rudimentáris párkányaikkal, félreértett, rosszul alkalmazott és semmitmondó rakott és faragványos ékítményeikkel, a fa természetes tulajdonságaival ellenkező szerkezeteikkel, annak a kornak művészi hanyatlásáról és az akkori iparosok ez irányban való tudatlanságáról és érzéketlenségéről tanúskodnak. A londoni, majd pedig a müncheni és párisi kiállítások először nyu-
