Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
532 goton, aránylag lassú ütemben nálunk is új irányt szabtak a bútorművészetnek. Fiatal iparosaink már az ötvenes évek óta Francziaországot a hol az Ízlés a fenmaradt klasszikus minták befolyása alatt sohasem hanyatlott annyira, mint azt bárhol másutt tapasztaltuk — kitűnő iskolának tekintették és tömegesen vándoroltak Párisba, újabban Londonba, Bécsbe és Dél-Német- ország nagyobb iparvárosaiba is, hogy tanuljanak és az ott szerzett művészi tapasztalatokat idehaza értékesítsék. Tényleg alig találunk hazánkban tekintélyesebb bútormúvészt, a ki képzettségét nem ily módon szerezte volna. Ehhez hozzájárultak még újabban a kormánynak az iparművészetek fejlesztésére irányuló intézkedései is, melyeket az iparművészeti muzeum és iskola, az állami ipariskola és a technológiai muzeum, továbbá a főváros községi rajziskolája és több vidéki ipari szakiskola fölállításában találunk. Különösen kell még kiemelnünk, hogy a bútorasztalosság a fővároson kívül némely vidéken, kisebb helyeken is, mint specziális ipar, nagyszámú iparossal van képviselve. így pl. a főváros környékén Albertfalva, Erzsébet- falva, Újpest és Kispest ilyen góczpontok. Felső vidéken Kis-Szebenben, Erdélyben Kézdivásárhelyen találunk igen sok asztalost, a kik az olcsóbb kommer- cziális bútort készítik. Az asztalossággal egykorú, sőt nemzetünk keleti származása mellett ennél még régibb keletű a lakásberendezés dekorativ része, a hová a kárpitozáson és szorosan vett díszitőiparon kivül az aranyozó-, mázoló-, szobafestő, lakkozó- és más iparokat is soroljuk. Jelenleg a keleten, a kultúra elég kezdetleges fokán álló népeknél, fabútort alig, de annál több díszítést találunk a lakások berendezésénél. Hiszen épen azok a népek szolgáltatnak már két évezred óta náluk fölös mennyiségben készült, magas műérzékről tanúskodó szöveteket és szőnyegeket, sőt más tárgyakat is az európaiaknak, melyeket lakások díszítésére használunk. Valószínű, hogy a szövőipar czikkei, ez a par excellence ősi háziipar már a bevándorló magyaroknál is ismeretes volt és hogy annak tárgyait sátraikban és vándorló lakásokat alkotó szekereiken már sűrűén alkalmazták. A byzanczi és román ízlés, valamint a gót ízlés korában is nagy szerepe volt a szőnyegnek és függönynek, midőn az üveges ablak még ismeretlen volt. Különösen sok és szép szöveteket hoztak a keresztes háborúk idején be. A már érintett leltárjegyzékek is arról tanúskodnak, hogy a renaissance korában bőségesen használták a szőnyegeket és függönyöket, melyeket a liáz (lakószoba) öltözékének neveztek. Ez az ipar is azonban a múlt század vége felé, a nyűgöt nyomdokain, műizlés tekintetében végképen elfajult. Csak emlékezzünk vissza nagyanyáink »szép szobájára«, melyben minden tárgy, néha a lehetetlenségig is (tükör, mosdó, ágy stb. is), sőt nem ritkán fal és mennyezet, ablak- és ajtófüggöny, mind ugyanazzal a jellegnélküli olcsó tarka pamutszövettel volt bevonva, melyet »czicz« néven ismertek. Az iparművészetek újabb fölébredésével a diszitőipar — nemcsak a kárpitosság körébe vágó, hanem a többi is — új fejlődést mutat. Fiatal iparosaink e téren is nyugoton, főképen Parisban keresik azt a gyakorlati iskolát, melyben igen sokat tanulhatnak. %
