Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
530 középpontjait alkotó városok nagy pártfogásban részesültek. Brassó például ennek folytán a keleti kereskedelem góczpontjává vált és virágzó volt faipara is. Légelyei, csobolyái és ládái nemcsak Bukarestben, hanem Smyrnában, Egyiptomban és Arábiában is keresettek voltak. * * * Vájjon mikor állították föl hazánkban az első fűrészmalmot, melyet vizi erővel hajtottak, erről nincsen tudomásunk. Az első világtörténeti adat ilyenekről ugyan már a IV-ik századból származik, valószínű azonban, hogy hazánkban ilyenek készitését még csak a későbbi korban tanulták el a velen- czeiektől, a kik után ezeket még mai nap is velenczei fűrészmalmoknak mondjuk. 1341-ben a fehérmegyei Velenczében állították föl az első újtalál- mányu vizi malmot, de ez csak gabona őrlésére szolgált. Föltehető azonban, hogy nemsokára a dészkát is ilyeneken gyártották. Az ' építőipar fejlődésével a zsindelykcszités is meghonosodott, melyet évszázadok óta mint háziipart tovább űznek. Az asztalosipart is, mely az ácsmesterségből keletkezett, már a kulturális fejlődés első stádiumaiban szoktuk a népeknél megtalálni. Bizonyosra vehetjük, hogy ez a magyaroknál is már akkor honosodott meg, midőn állandó lakóházakat kezdtek volt építeni. Már az előbbiekből láttuk, hogy az asztalosságnak a román és gót stilus idején is a sűrű templom- és palotaépités folytán fejlettnek kellett lennie. A renaissance korában is — történészeink állítása szerint — inkább olasz barátok, iparosok és német telepitvényesek, mintsem magyarok voltak azok, kik hazánkban az asztalosság művészi részével foglalkoztak. Sőt már akkor is nem egyszer megtörtént, hogy az ország feje vagy nagyjai külföldi művészeknél közvetetlenül is rendeltek bútorokat. Vasari följegyzéséből tudjuk, hogy Benedetto da Majano Mátyás király számára két gyönyörű, intarziával kirakott kelengyeládát készített és azokat személyesen hozta el Budára. Házassága alkalmából a nagy király Bártfa városának viszonzásul gyönyörűen faragott templomi padokat ajándékozott, melyek állítólag még mai nap is ott láthatók, Sajnos, hogy igen kevés maradt fenn a mai kor számára oly tárgyakból, melyekről a bútor- és épületasztalosság művészetének akkori állapotára következtethetnénk. Itt-ott egy olasz munkára valló faragott kelengyeláda, kabinetszekrénjy mennyezetes ágy és a felvidéken egyes kiváltságos városokban nehány németizlésíi gót- s renaissance-bútor és falburkolat az, a miből bútorművészet akkori állapotára következtethetünk. Különösen kiemelhetjük, hogy a fenmaradt intarziás bútorokon, — bár azokat német renaissance stílusban készítették — mégis már a magyar ízlés befolyását is észlelhetni, a mennyiben egyes mezők a specziális magyar népies virágékitményü intarziákkal vannak kitöltve. Ezeknek jellemző példányát találni pl. egy bártfai kelengyeládán és egy főúri család birtokát képező néhány régi bútoron. A bútorművészetre nézve más adatok híján, némi fölvilágositást nyújtanak az elég bőven fenmaradt leltárjegyzékek, melyeket egyes előkelőbb családok levéltárában találtak.
