Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
280 Ez a dolog annál is inkább meglepő, mert Stooszon kivül, hol Wlasz- lovits József a 70-es években rendezte be késgyárát s ezidő óta azt folytonosan fejleszti és versenyképesebbé teszi, Zólyom-Radvány és Zólyom-Lipcse is kiválóan alkalmasak késgyárak felállítására, mert mind a két helyen elég sok begyakorolt munkás meg bőséges vizierő van. Nagyon kívánatos volna, hogy egyik-másik jóravaló késmüves az említett helyek valamelyikén műhelyét lassankint gyárrá alakítaná át. Ily gyár alakulása esetében sem szabadna a kézműipart teljesen elhanyagolni, mert mind az egyiknek, mind a másiknak meg van a maga jogosultsága. A gyáripar első és főfeladata az u. n. tompa eszközök (asztali kések, villák, ollók és aprólékos házi eszközök, igy például dugaszhúzók) és olcsó kurrens zsebkések gyártása lenne, mert ezeket ma már mindenütt sajtoló gépekkel készítik. A kézműipar ezekkel versenyezni képtelen s kiállításunkon nem volt egyetlen késműiparos, ki e tekintetben komoly kisérletszámba menő terméket mutatott volna be ; mert egy-két kiállításra rendelt munka rendszeres gyártás számba nem vehető. A gyáripar felkarolása 'mellett nem szabad megfelejtkezni a kézműiparról sem, mert kifogástalanul és ízlésesen összeállított éles eszközöket (kovácsolt pengéket) csak a kézműipartól várhatunk s úgy látszik erre se sok ügyet vetettünk, mert késműves iparunkat már az 1885-iki kiállításon konstatálható hanyatlás utján hagytuk. Két hatalmas ellenség pusztítja ki legjobb mestereinket, az egyik a kereskedelem, a másik a fogyasztók közönye és előítélete. A kereskedelem utján mind nagyobb és nagyobb tért hódit a külföldi árú, melyekkel különösen a házalók annyira elárasztották az országot, hogy sok helyen a késgyártás teljesen megszűnt, vagy nagyon is szűk korlátok közé szorult. A közönség nem nézi, vájjon hazai vagy külföldi gyártmányt vesz-e, sőt előítélete már annyira megrögzött, hogy nem is tartja a kést jónak, ha neih valamely ángol vagy német gyár bélyege áll a pengén. Pedig ez a bélyeg igen gyakran csak sajtolt pengéket díszít. A kiállításon szép számmal megjelent késművesek ne ejtsenek bennünket tévedésbe, mert a kismesterek igazán szép kiállítását a halállal vívódó késes iparunk utolsó erőlködésének tarthatjuk. Talán meglátja sanyarú helyzetüket az ország és segít rajtuk, de segit magán is, mert azt a 2,018.800 frt óriási különbséget, mely 1895-ben a késműves áruk dolgában a behozatal (2,113.600 frt) és a kivitel (94.800 frt) között mutatkozott, jórészt a finom zsebkéseknek behozatala okozza, tehát oly árúczikk, melyet külföldön is a kisebb mesterek igen sok helyen pedig házi iparosok készítenek. Mi nyugodtan elhagyjuk kallódni késműveseinket s fel se tűnik, hogy még nem is olyan régen Szegeden 12 késműves dolgozott, s ma csak hat van, Székesfehérvárott 14—15 s ma csak kettő, Hódmezővásárhelyt 10, s ma csak négy, Pápán három, ma csak egy, Baján 8—9, ma csak három és igy tovább. A dekadenczia szomorú jelensége az is, hogy sok késes a külföldről a nevével megbélyegzett árúkat hozat s itt kiköszörülvén azt, saját gyárt-
