Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
279 még megemlítendő három czéget is hozzávetjük s ezt a számot összehasonlítjuk az 1891"iki népszámlálás adataival, mely 344 késművest és gyárost meg 233 köszörűst sorol fel, az tetszik ki, hogy az 577 vállalatnak 5's százaléka jelent meg. Sokkal jobban üt ki az összehasonlítás az 1885-iki országos kiállítással, mert akkor a kiállítók száma csak 14 volt. Tehát a kiállítók száma tekintetében az eredménynyel meg lehetünk elégedve, azonban nem úgy ez ipar fejlődésével és mai állapotával, mert a műszerek készítésétől eltekintve haladást nem konstatálhatunk. A bemutatott gyártmányok legnagyobb része zsebkésekből állott, melyek között alak dolgában sok specziálitás volt. Az alföldi késesek, különösen az úgynevezett ponty bicskákat gjmrtják, s ezek nyelének változatos alakításával s a gyöngyház vagy pakfonnyélboritásokkal igen ízléses és eredeti gyártmányokat mutattak be. Ezt a sajátos halalaku késnyelet Sziráky János szegedi késes hozta forgalomba. Az 1885-iki kiállításon kívüle csak egy szegedi iparos (Kovács M.) állított ki ilyeneket ; úgy látszik, ez idő óta az alföldön a pontybicskákat igen megkedvelték, mert ennek a specziálitásnak készítésével Sziráky Jánoson kivül még Sziráky József, Beller • Sándor, Bokor Nándor, Deutsch Mór, Dosztig Ferencz, Jámbor János és Válik Balázs Mihály is foglalkozik. A dunántúli késesek két specziálitással tűntek ki. Taticzer András zseb késeinek szarvból, elefántcsontból vagy gyöngyházból való nyelét alpakkából készített szegekkel négyszögletes vagy ovális mezőkre osztja s ezekben hold és csillag alakú díszítményeket rak. A felső-eőri késesek pedig a kés nyelét szaruból esztergályozzák és az egyes párkányokat vörösre, kékre vagy sárgára festik. A felső-magyarországi késesek sárgarézzel vagy tülökkel borított zsebkéseinek legsajátosabb típusát alkották a sasszemmel felszerelt, tehát zsinegre akasztható zsebkések, melyeket különösen a tótság kedvel. Ezekhez a sajátos alakokhoz sorakoztak a kurrens formák, melyeknek fegváltozatosabb alakját Wlaszlovits József mutatta be. A zsebkések mellett láttunk még asztali késeket és konyhakéseket is, azonban úgy látszik, hogy ezeknek készítésére a Wlaszlovits-féle gyártól eltekintve kevés súlyt vetettek ; a villák gyártásáról pedig szó se lehet, azonban kiemeljük, hogy a rituális metsző kések gyártása dolgában ifj. Schmotzer János személyében van olyan iparosunk, a ki eddigi működését tekintve reménylenünk engedi, hogy említettük speczialitásával a magyar piaczot teljesen meghóditja. A késes iparral szorosan rokon ollógyártásnak csak nyomait fedezhettük fel, e tekintetben, úgy látszik, a magyar piacz teljesen a külföldi gyárosok prédája. A látottakból mindenekelőtt azt a szomorú jelenséget konstatálhatjuk, hogy késes iparunk 1885 óta alig fejlődött; igaz ugyan, hogy különösen a vidéki kiállítók derekasan megfeleltek feladatuknak s erejükön felül állítottak ki, sőt Tenczer Andrásnak és Válik Balázs iMihálynak kiállítása feltűnést is keltettek, de új gyár egyetlen egy sem keletkezett, pedig még a hazai piaczot is csak gyárilag készített versenyképes áruval hódíthatjuk vissza.
