Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
164 Megszokás, előítélet, a külföldi termelők küzdelme az elfoglalt és átörökölt piaczokért, barátság vagy rokonság kötelékei, egyes idegen igazgatók vagy intézők gyűlölete, sőt megvetése minden iránt a mi magyar, annyi meg annyi tényezőnek az összműködése nem engedte meg vasgyártásunk megállapodását, elterjedését és anyagilag oly mérvű gyarapodását, melyre a műszaki téren, minőség tekintetében is, elért sikereinél fogva méltán igényt tarthatott volna. Egy vasember erélyére és elszánt akaraterejére volt szükség, hogy a hazai vasipart fölöttébb károsító tűrhetetlen viszonyoknak egyetlen varázsütéssel, hatalmi szavával, véget vessen. Ezt a hatalmi szót Baross Gábor volt kereskedelemügyi miniszter mondta ki amaz első rendeletéiben, melyekkel az államvasutak es az államgépgyár igazgatóságainak meghagyta, hogy mindazon vasszükségleteiket, melyeket állítólag belföldön nem képesek fedezni, csakis az ő személyes engedélyével hozhassák be külföldről. Nem is volt könnyű dolog azt az engedélyt kieszközölniük. Nagyon nyomós és meggyőző okokkal kellett azt támogatni és bebizonyítani, hogy hazai vasiparunk a kívánt tárgyat tényleg nem képes produkálni. Zimmermann Frigyes, akkori gépgyári igazgató, nem egyszer panaszkodott Baross zsarnokságáról és hogy legmeggyőzőbb érveléseire is csak azt feleli, hogy : Nem ! Hanem aztán volt is foganata annak a miniszteri önfejűségnek. Az idegen ipar pártolói rettegtek, az igyekvő, áldozatkész hazai vállalatok pedig versengve iparkodtak a külföldi favorizált czikkek termelését meghonosítani és oly színvonalra emelni, hogy a fogyasztóknak a kényszercserét elviselhetővé és végre kedvessé tegyék. Sikerült is ez a szó teljes értelmében ; de a siker nem következett be egyszerre és nem is oly gyorsan, mint a hogy itt elmondhatom ; azonközben pedig nagy visszahatásnak lett a szülője. Vasgyáraink emelkedése, fejlődése ugyanis — az osztrák iparosok felfogása szerint — félelmetes arányokat öltött. Az osztrák piaczon is kezdtünk hódításokat tenni, hacsak szerényen is. Ez még inkább megrémítette szomszédainkat, és mert az osztrák vasnak beözönlése hazánkba — az állami vállalatokat kivéve — még mindig oly hátteret talált a magánvállalatok és a kereskedelmi üzérkedésben, hogy vasgyárainkat gazdasági szempontból rendkívül megkárosította, magyar részről is elérkezettnek látszott az idő a fegyverszünetre, a kölcsönös egyezkedésre. 1886-ban már limitálva lett a vastermékeknek azon mennyisége, melyet kölcsönösen osztrák s illetve magyar területre szabad volt bevinni, azaz eladni. Ezzel az öldöklő versenynek természetes gátat vetettek, melynek védelme alatt hazánkban a vasgyártás oly tökélyre tudott emelkedni, hogy a millenniumi kiállításon termelvényeinek választékosságával, minőségével és a külső kikészítés csinosságával, közel és távol idegen szakférfiakat őszinte bámulatra ragadta, s talán nem leszünk szerénytelenek, ha azt mondjuk, hogy méltán. A magyar és osztrák vasgyárak közt létesült egyezményt és különösen végrehajtását Magyarországon rossz szemmel nézték a be nem avatott körök és az azóta divatba jött kartellek azon fajtája közé sorozták, melyek tisztán csak a fogyasztó nagy közönség kizsákmányolására vannak irányozva.
