Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
110 tűntek fel — titkolták azon oknál fogva, mert attól tartottak, hogy a magyarok, ha a bányászat, fémkohászat és fém választás titkait elsajátítják, őket az országból kiűzik. Ez a tudás apáról fiúra szállott és csak későbben, mikor az itteniekkel összeházasodtak, avatták be a rokonságot is, de csak a legszűkebb körben. E körülménynek is tudható be részben, hogy a fémek kohósitására vonatkozólag Írott emlékek egyátalán fenn nem maradtak. Hogy honunkban őseink a XIII-ik századot megelőző időben fémeket állítottak elő, bizonyítja azon régi közmondás, hogy »Körmöcz falai aranyból, Selmecz városáé ezüstből és Beszterczebányáé rézből voltak«. A tatárdúlás után, midőn Körmöczöt kivéve a többi bányaváros mind elpusztult, igen lassan kezd éledni a kohóipar. Csak 1245-ben épülhettek fel ismét a feldúlt ipartelepek, s ebben az évben erősítette meg IV. Béla király több bányaváros szabadalmait. E századba nyúlik vissza a fernezelyi kohó története, a mióta többször magánosok és uralkodók tulajdonában van. Igen régi kohótelepek lehettek Miszbányán, Firizán, az Avason és O-Rodna vidékén is. A XIV-ik századból eredő kútfők szerint a régi korban a közlekedési eszközök gyarlóságát tekintve, minden nagyobb bányamívelőnek saját kohója, illetőleg olvasztó-és fémválasztó műhelye lehetett; tehát a bányászat terményeit szétszórtan elhelyezett kisebb kohókban dolgozta fel, leggyakrabban a kohók az illető bányák közelében állíttattak fel, s ha az érczek minősége idővel silányabb lett, az olvasztókat egy jövedelmezőbb bánya szomszédságába telepítették ; érczeiket feldolgozhatták más bányabirtokos kohójában is, a termelt aranyat és ezüstöt azonban kötelesek voltak a pénzverőben beváltani. A fenmaradt adatokból, melyek jobbára számadások, a kohósitásnál alkalmazott eljárást is csak megközelitőleg állapíthatjuk meg; valószínű, hogy a megpörkölt s nemes fémeket tartalmazó érczeket törpe aknás olvasztókban, ólmositás utján, sok esetben a dús ólmositás czéljából máshonnan, Selmeczen például Galicziából, inkább Sziléziából vásárolt ólommal kohósitották. Offenbányán, melynek bányászata e században vette kezdetét, a csórai völgyben 20, a hermaniaszaiban 15 salakhányó található; a hermaniaszai kohók a szegényebb érczeknek nyers olvasztására, a csórai kohók pedig a konczentráló és ólmositó míveletekre szolgálhattak, mivel az utóbb emlitett salakhányókban feltalálható kénes kőrészek dúsabbak amazoknál. Nevezetes korszak kezdődik a kohóiparra nézve 1493-ban ; ekkor vásárolta meg Thurzó János a legtöbb mívelés alatt levő bányát és kohót, s 1495-ben lépett szövetségre Fugger Jakabbal. Hogy az érczek olvasztását megtanulja, Thurzó Velenczébe ment s itt mint napszámos dolgozott. 1496-ban Thurzó Ulászló királytól szabadalmat nyert, hogy Beszterczebányán vagy bárhol az országban olvasztókat építhessen, azokban rezet termelhessen és ezt az ezüsttől elválaszthassa. Ennek eszközlésére épült 1496-ban Beszterczebányán az első rézcsurogtató pest, addig a rezet a benne levő ezüsttel együtt külföldre vitték. Ez évtől datálódik az első intézkedés az ólom szabad és vámmentes beszerzése tárgyában.
