Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémbányászat
104 Ausztria maga is többet igényelvén ezekből a fémekből, mint a mennyit termel, legfeljebb közvetitőleg járulhat szükségletünk fedezéséhez. Csupán antimon és vaskovand képeznek ez idő szerint kiviteli czikket. De ezekben is mindinkább csökken a kivitel. Minthogy újabban nálunk több, a vegyiipar körébe eső gyár létesült és van keletkezőben, lényegesen emelkedni fog ugyan a hazai kovandfogyasztás, ezt azonban kovandbányáink képesek lesznek kielégíteni, mert alkalmasak arra, hogy fokozottabb termelésre berendez- tessenek. A feladat volna tehát a fémbányászati ipart legalább annyira fejleszteni és a termelést fokozni, hogy az országnak fémekbeli szükségletét fedezhessük. Erczhegységeink kimerüléséről ugyan még szó nem lehet, de tény, hogy a fémek előjövetele nálunk nem oly hatalmas és kiterjedt, mint más, jelesül tengerentúli államokban. Ezért bármi áldozatok árán is csak bizonyos határig lehet a termelést észszerűen fokozni és tekintve, hegy a művelődés emelkedésével és terjedésével a fémek fogyasztása, nevezetesen az ezüst, ólom és réz fogyasztása is minél nagyobb mérveket fog ölteni, alig lehet kilátásunk, hog}^ valaha a fémekre nézve a külföldtől teljesen függetleníthessük magunkat, még kevésbbé arra, hogy valódi fölösleget kiszállíthassunk. A termelés fokozása nemcsak azért kívánatos, hogy a passzív áruforgalom javittassék, hanem leginkább azért, mert egyedül a tömeges termelés teszi a legtöbb fémbányára nézve lehetővé azt, hogy magát fentartsa és ha csak az ország piaczain is, a külföld tömeges termelésének hatásával megküzdhessen. Nagyobb mérvű termelésre irányuló törekvés mutatkozik ugyan az utóbbi időkben az erdélyrészi aranybányászatnál, de ott is leginkább csak Hunyad vármegyében. A kincstári kezelés alatt álló verespatak-orlai bányaműnél is történtek utóbb némi beruházások, azonkívül német és franczia vállalkozók részéről Verespatak és Zalatna környékén is, a nagy zöme a bányavállalatoknak itt azonban alig haladt valamit, a mint ezt már egyebütt jeleztük. A haladásnak ugyanis útjában állanak a sajátságos birtokviszonyok, hogy tudniillik az évezredek óta át- meg átkutatott hegységben számos apró jogo- sitványos folytatja az üzemet. Ezeknek törvényes intézkedéssel való kommasszácziója kivihetetlen, de magánegyezkedés sem igen vezetne czélhoz, mert nagy vállalat rendszeres üzemmel alig lenne képes az átlyuggatott hegyen annyit termelni, a mennyit a sok kis vállalkozó termel. A mi az ezüst-ólombányászatot illeti, ezt tetemes beruházásokkal még jóval nagyobbra lehetne fejleszteni. A valutaszabályozási műveletek kezdetén az ezüstnek ára 90 forintról 57 forintra szállott alá, azóta már 49 forintig sülyedt, mig újabban némileg javult, de csak 54 forintig. Az ezüsttermelő bányák ekkor csak úgy menekülhettek meg a válság elől, hogy a kormány az ezüstbeváltást továbbra is fentartotta, olyképen, hogy az ezüstárbeli különbséget több évre osztván fel, a beváltást évről-évre kisebbedő szubvenczió mellett foganatosítja s igy átmenetet létesítvén, módot nyújtott a bányavállalatoknak, hogy megfelelő berendezések
