Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
A tisztességtelen versenyről szóló törvény szövege
I vagy tulajdonosa által elnyert kitüntetésre, vagy más személyi, üzemi vagy üzleti ténykörülményre vonatkozik. b) A bitorlás vétsége. 17. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és a 16. §. értelmében büntetendő, aki az ott megjelölt célból vállalata körében jobb tudomása ellenére oly nevet, céget, ismertetőjelet, rajzot vagy az 5. §. rendelkezése alá nem eső oly címert használ, amely őt meg nem illeti, vagy üzlettelepét más által jogosan használt névvel, cégérrel vagy egyéb jellemző megjelöléssel látja el. Az előbbi bekezdés szerint büntetendő az is, aki a 16. §-ban megjelölt célból nevét vagy cégét vállalata körében úgy használja, hogy ennek folytán vállalatát azonos vagy hasonló nevet vagy céget jogosan használó más versenyvállalattal össze lehessen téveszteni. c) Az utánzás vétsége. 18. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és a 16. §. értelmében büntetendő, aki az ott megjelölt célból árut (szolgáltatást) olyan jellegzetes külsőben vagy olyan elnevezéssel hoz forgalomba, vagy aki áru szállításánál vagy üzletfelek szerzésénél olyan segédeszközt vagy megjelölést használ, amelyről tudomása szerint a forgalomban már egy másik versenyvállalatot szoktak felismerni. d) A tulajdonos és a megbízó büntetőjogi felelőssége. 19. §. Ha a 16., 17. vagy 18. §-ban meghatározott vétséget vállalat alkalmazottja vagy megbízott követte el és a vállalat tulajdonosát (üzletvezetőjét), illetőleg a megbízót a hivatásából folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességének teljesítésében akár szándékos, akár gondatlan mulasztás terheli, a vállalat tulajdonosa (üzletvezetője), illetőleg a megbízó — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — vétség miatt egy évig és hat hónapig terjedhető fogházzal és kétszázötvenezer koronáig terjedhető pénz- büntetéssel büntetendő. e) Az üzleti vesztegetés vétsége. 20. §. Aki a 16. §-ban megjelölt célból más vállalat alkalmazottjának (15. §. utolsó bekezdés), megbízottjának, avagy másnak ajándékot, jutalmat vagy más előnyt ad, juttat vagy ígér avégből, hogy az alkalmazottnak vagy a megbízottnak tisztességtelen magatartása folytán magának vagy másnak áruk vagy munkateljesítmények megszerzése vagy szolgáltatása tekintetében előnyt biztosítson vagy az említett vállalatnak üzleti vagy üzemi titkát megtudja, — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, — vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal és ötszázezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ugyanígy büntetendő az az alkalmazott vagy megbízott, aki az előbbi bekezdésben említett tisztességtelen magatartásáért magának vagy másnak ajándékot vagy előnyt követel, fogad el, vagy az aziránt tett ígéretet nem utasítja vissza.